2022.07.16. 06:45
Figyelnek a földutak és dűlők karbantartására is Békéscsabán
Ismét foglalkozott a földutak és dűlők karbantartásának, felújításának kérdéskörével nemrég tartott ülésén a városüzemeltetési, fejlesztési és környezetvédelmi bizottság – ismertette Opauszki Zoltán tanácsnok, jaminai önkormányzati képviselő, a bizottság tagja.
Opauszki Zoltán elmondta, hogy az illetékes bizottságban intenzív, közös munka kezdődött a külterületen élők érdekében.
Fotó: Bencsik Ádám
Opauszki Zoltán elmondta: korábban számos esetben kapott visszajelzést arról, hogy ritkán javította a város a földutak, dűlők állapotát. A mostani önkormányzati ciklusban a bizottságban elindult egy intenzív közös munka azon önkormányzati képviselők szerepvállalásával, akik körzetében több ilyen szakasz található. Többször is volt rá példa, hogy a bizottság soron kívüli ülésein keresték annak a lehetőségét, hogy miként lehetne érdemi módon előrelépni.
Hangsúlyozta: komoly figyelmet kell szentelni a városnak azon családok életkörülményeinek javítására is, melyek nem a belvárosban, hanem külterületi, tanyás részeken laknak. Ezért minden olyan lehetőséget meg kell ragadni, amellyel tehetnek értük.
Elmondta: a közös gondolkodásnak köszönhetően az önkormányzat idén a költségvetésében a tavalyinál jelentősen több forrást biztosít a földutak, dűlők rendbetételére. Amíg előző évben ez az összeg 20 millió forint körüli volt, addig idén elérheti a 70 millió forintot is.
Nagy segítséget jelent, hogy a korábban földes utcák komoly hányadát a Modern Városok Program keretében, az útépítési program részeként leaszfaltozták – így a jövőben kevesebb területen kell majd beavatkozni.
Emellett az út- és járdafelújítási programok által sok tört kő és mart aszfalt került a város telepeire, és így a fejlesztések révén kellő mennyiségű alapanyagot tudnak biztosítani a megmaradt földutak, dűlők kátyúzására, állapotának javítására.
A bizottság ülésén szóba került: idén eddig 56 millió forint értékben rendeltek meg munkálatokat, két ütemre bontva. A mostani, harmadik ütem érintené a Fürjesi úttól Felsőnyomás felé vezető dűlőt, a Varságh Béla, a Bagoly, a Cséplő, a Mag, a Wagner, a Szamóca, a Kökény, a Horgony, a Csónak és a Cserép utcákat – ezeknél összesen 664 köbméter mart aszfaltot használnának fel, 12 millió forint értékben. A munkálatok akkor indulhatnak, ha a kieső iparűzési adóbevételek ellentételezéseként megérkezik az önkormányzathoz a kormányzati támogatás.