Ágak között

2022.07.28. 10:53

Egyre több kuvikkal találkozhatunk Békésben

Jelentősen megnövekedett a kuvikok száma a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén. Éjszakánként így nemcsak a külterületeken, hanem a településeken is egyre gyakrabban hallhatjuk jellegzetes hangjukat – adta hírül a nemzeti park.

V. E.

Fotó: Shutterstock

Mint a szakemberek ismertették, a kuvik az egyik legkisebb testű bagolyfajunk, amely még viszonylag gyakori, főleg hazánk sík- és dombvidékein. Faodvakban, különböző üregekben, ólak, istállók, épületek tetőszerkezeteiben és mesterséges odúkban költ. A fészekalja általában 3-5 tojásból áll, melyeken csak a tojó kotlik. 

Tápláléka rendkívül sokszínű, elsősorban apró rágcsálókat, nagyobb rovarokat, esetenként pedig kistestű madarakat és hüllőket is fogyaszt. Főleg éjjel és a szürkületi zónában vadászik, de a többi bagolyfajhoz képest nappal is gyakrabban indul zsákmányszerző körútra.

A Dél-Alföldön, így a Kis-Sárréten a múlt század végén jelentősen csökkent az állománya. Az utóbbi években azonban növekedésnek indult, ami többek között annak köszönhető, hogy ismét megnőtt az állattartó telepek száma, a településeken pedig több a nyugalmas tetőtér, padlás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában