Szálláshely-fejlesztés

2022.07.16. 16:56

Bővítették a békéscsabai Meteort, galambdúcot állítottak fel

Békéscsaba-Nagyréten található a Meteor Vendégház, a kibővített létesítményt adták át szombaton.

Ny. L.

Csanálosi László tulajdonos

Fotó: Bencsik Ádám

Csanálosi László és testvére, Csaba, a Csani és Csani Kft. ügyvezetői elmondták, korábban a Darányi Ignác Terv keretében sikeresen pályáztak külterületi szálláshely-fejlesztési támogatásra. Ennek segítségével sikerült az egykori mezőgazdasági területből idegenforgalmi központot kialakítaniuk Békéscsaba centrumától mintegy két kilométerre.

Csanálosi László tulajdonos és Czina József adományozó 
Forrás: Bencsik Ádám

Nemrégiben önerőből a meglévő négy szobához három egyágyas, és egy kétágyas szoba készült el. Ehhez jött még a szennyvízkezelőmű beruházása, a napelemes fejlesztés. Ezzel egyidejűleg elindították az Alföldi Galambdúcpark kivitelezését, az első dúcot szombaton állították fel, és adták át a Hagyományos Jövő Civil Egyesület gondozásában.

Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere hangsúlyozta, a galambdúc a hagyományos paraszti világot idézi fel, a tradíciók őrzésére és a galambnevelés fontosságára is felhívja a figyelmet.

A galamblevest szinte gyógyszerként kanalaztuk, az íze kiváló volt – mesélte Hanó Miklós. – A madár húsa magas fehérjetartalmú, és könnyen emészthető. Emlékszem, a levesből kiszedett húst édesanyám lisztben és tojásban forgatta meg, és rántotta ki.

Csanálosi László tulajdonos, Opauszki Zoltán képviselő és Hanó Miklósné
Forrás: Bencsik Ádám

Opauszki Zoltán békéscsabai önkormányzati képviselő, környezetvédelemért és turisztikáért felelős tanácsnok kiemelte, örömteli, hogy egyre több magánszálláshely nyílik, illetve bővül Békéscsabán. Ez azt jelenti, van igény erre, a Meteorban pedig tetten érhető a jó levegő, a nyugalom, főzőcskézhetnek, kikapcsolódhatnak, pihenhetnek családok, baráti társaságok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában