Környezetbarát csomagolás

2022.06.29. 11:53

Orosházi üvegekbe zárták az idei meggytermést

Megragadták az alkalmat, hogy az üvegre, a legkörnyezetbarátabb csomagolóanyagra irányítsák a figyelmet.

Cs. I.

Fotó: Für Henrik

Az üveg nemzetközi éve kapcsán programsorozattal készülnek az orosházi üveggyárak, mindazokkal összefogva, akik úgy érzik, a gazdasági társaságok társadalmi szerepvállalásával tovább erősíthetők a város ipartörténeti hagyományai is. 

Szerdán a Kossuth mezgé konyháján az önkormányzattal partnerségben, az orosházi gyárban készült befőttes üvegekbe eltették a csorvási gazdálkodó, Pusztai József felajánlásával érkezett friss meggyet. Ebben segítettek az iskola diákjai, tanárai és az öblösüveggyár dolgozói. 

A diákok gyakorlati ismereteiket kamatoztatták, a gyár biztosította az üvegeket.
Forrás: Für Henrik

Ördögné Papdi Zsuzsanna, az O-I Hungary Kft. ügyvezetője elmondta, ennek a napnak akár azt a nevet is adhatnák: palackba zárjuk a hagyományokat.

– Példás összefogás eredménye ez az alkalom. Jó célt szolgálunk mindannyian, akik ebben részt veszünk. 60 kilogramm gyümölcsadomány érkezett, mi ehhez biztosítottunk 200 darab üveget, a vendéglátás szak tanulói pedig tanáraikkal gyakorlati ismereteiket adták akciónkhoz. A finom befőttet majd ők fogyaszthatják el.

Az üveg évét népszerűsítették a meggyeltevéssel is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában