MCC-előadás

2022.06.28. 14:11

Németországban tízből heten semmit nem tudnak Magyarországról

Németország átalakulóban: új kihívások a bel- és külpolitikában címmel tartott előadást dr. Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet vezetője hétfőn este a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Stefánia szárnyában.

P. G.

Dörstelmann Fodor Kinga és Bauer Bence

Fotós: Für Henrik

Dörstelmann Fodor Kinga és Bauer Bence

Fotós: Für Henrik

A Mathias Corvinus Collegium békéscsabai képviseletének szervezésében zajló eseményt Dörstelmann-Fodor Kinga, a Magyar-Német Intézet projektmenedzsere moderálta. A rendezvényen számos aktuális kérdés, folyamat, és az események hátterének ismertetése is szerepet kapott.

Dr. Bauer Bence elmondta, Németországban tízből hét ember semmit nem igazán tud Magyarországról, ezért egyik fontos feladatuk, hogy őket elérjék. Kifejtette, ha nekik elmondják, hogy mi minden zajlik hazánkban, milyenek a társadalmi folyamatok Magyarországon, azzal nagyon sokat lehet nyerni. Hozzátette, mindezt németül teszik, hiszen valamennyi munkatársuk Németországban tanult, illetve dolgozott.

– Ez egy összetett folyamat, hiszen bizalmat és kapcsolatokat kell építeni – hangsúlyozta a szakember.

Dörstelmann Fodor Kinga és Bauer Bence

Dörstelmann-Fodor Kinga egyebek mellett a tavalyi, németországi szuper választási évről, illetve a lezárult Merkel-korszakról kérdezte az előadót. Dr. Bauer Bence elmondta, Merkel alatt nagyon sok fontos döntés született Németországban. A magyar-német kapcsolatokról kifejtette, maradt Helmut Kohl azon alapvetése is, hogy szemmagasságban, azaz egyenrangú félként tárgyalunk egymással, így a két ország politikai vezetése között jó kapcsolat alakult ki. Szólt arról, hogy a szociáldemokraták a zöldekkel és a liberálisokkal alakították kormányt Olaf Scholz kancellársága mellett. Ennek során olyan koalíciós szerződést fogalmaztak meg, amelyek több társadalompolitikai döntés tartalmaz, és amivel bizonyos módon reflektáltak a németországi társadalom változásaira. A szakember úgy fogalmazott, még nem teljesen tisztázott a kép, hogy mit jelent számunkra az új kormány.

– Ők német programot csinálnak, mi Magyarországon a magyaroknak magyar programot – fogalmazott. Mint mondta, Scholz személyében biztosítottnak látja, hogy a két ország a kölcsönös tisztelet hangján beszéljen egymással, és nem próbálják megmondani, hogy egy másik országnak mi a teendője.

A kereszténydemokraták történelmi vereségével kapcsolatban úgy vélte, sok olyan döntés született a Merkel-időszak alatt, amely nem feltétlenül a konzervatív szavazókat szólította meg. Akadtak is akik úgy érezték, hogy Angela Merkel szociáldemokrata kormányt vitt, több dologgal utóbbiaknak kedvezett, illetve elvtelen kompromisszumok is létrejöttek. Jelenleg a zöldek nagyon népszerűek. Az aktuális kérdések között ma az önrendelkezési törvény az egyik téma, amely napirenden van. Mindez a gyermekjogok kiterjesztését is jelenti, és lennének bizonyos dolgok, amikben akár a 14 évesek is a szülők nélkül dönthetnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában