SZTE Partneriskola

2022.06.13. 07:00

Négy Békés megyei középiskolával írtak alá együttműködést

A középiskolás diákok továbbtanulását és tehetséggondozását segíti, ezzel hosszú távon a dél-alföldi régió gazdaságát is fejleszti az az együttműködési megállapodás, amit a Középiskolai Partneri Program (KPP) keretében kötött a régió 30 középfokú oktatási intézményével a Szegedi Tudományegyetem.

Cs. I.

A szerződés aláírásával az iskolák hivatalosan is az SZTE Partneriskoláivá váltak, ezzel diákjaik számos egyetem által támogatott programban vehetnek részt. 
A napokban iskolaigazgatókkal telt meg Szegeden a Rektori Hivatal díszterme: négy Békés megyei (két békéscsabai, egy orosházi és a mezőkovácsházi), hat Bács-Kiskun megyei és húsz Csongrád-Csanád megyei középiskola, illetve a fenntartó intézményeik vezetősége képviseltette magát a Szegedi Tudományegyetem Középiskolai Partneri Program együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírása alkalmából. A rendezvényt az SZTE Junior Akadémia elnöke, dr. Badó Attila nyitotta meg. Az együttműködés eddigi eredményeiről az SZTE Junior Akadémia regionális képviselője, dr. Blahó János számolt be. Az eseményt a zenei tehetségkutatóból ismert fiatal, Tabatabai Nejad Flóra énekelőadása színesítette. 

 

Az együttműködési megállapodás keretében a középiskolások emelt szintű érettségire felkészítő kompetenciafejlesztő tréningen, az egyetemet bemutató, élményalapú osztálykiránduláson, pályaorientációs tanácsadáson, önismereti tréningeken vehetnek részt, ösztöndíjakban is részesülhetnek. Szakismertetők, egyetemi roadshowk is kitelepülnek az iskolákba, segítve a fiatalok pályaválasztását. A sikeres felvételit pedig az online és tantermi formában is indított emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamok segítik. A program a világ legnagyobb oktatási platformjához, a Coursera-hoz is hozzáférést biztosít. 
A Szegedi Tudományegyetem középiskolai kapcsolatrendszerét országosan építi, de a jelenleg 30 intézményt magába foglaló Középiskolai Partneri Program kiemelten a régió intézményeit célozza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában