Galériával

2022.06.30. 21:02

Libor János-díjakat és címzetes főorvosi elismeréseket adtak át Gyulán

Semmelweis-napi ünnepséget rendezett a gyulai önkormányzat és a Gyulai Egészségügyi Alapellátási Intézmény csütörtökön délután, az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában. Az eseményen több elismerés is gazdára talált.

P. G.

Fotó: Kiss Zoltán

Megnyitó beszédében Ködmön Zsolt intézményvezető kiemelte, két év kihagyás után gyűlhettek újra össze egy közös ünneplésre. Mint elmondta, nehéz időszak áll az alapellátás dolgozói mögött, akiket a járványhelyzet is jelentős kihívások elé állított. Hangsúlyozta, az ilyen összejövetelek, illetve ünnepek erőt adhatnak a jövőbeni kihívásokhoz, és erősítik hitüket, hogy a korábban megoldott problémákhoz hasonlóan az előttük akadályokat is sikerrel veszik majd. Beszédében példaként említette Semmelweis Ignác elhivatottságát. 

Dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében felidézte Semmelweis Ignác életművének több, kevésbé ismert, de mai napig üzenetértékű aspektusát. Mint elmondta, az egészségügyben dolgozók életpályájuk során jó példával járnak elől, Semmelweis nyomdokain haladva. 

– Az egészségügyi rendszer bármely hivatására is tekintünk, abban folyamatosan tanulni kell és fejleszteni a tudást – tette hozzá dr. Görgényi Ernő. – Sokan tudományos munkát is végeznek hivatásuk gyakorlása mellett, és példamutató az a kultúra is, amely a nagy tudású elődök tiszteletében nyilvánul meg. A gyulai orvostársadalomra is jellemző, hogy mély tisztelettel és nagy szeretettel viszonyulnak egykori tanáraikhoz, illetve emlékükhöz. Az egészségügyben még él a jó értelemben vett tekintélytisztelet. A hivatásra jellemző azok tisztelete, aki átlagon felüli tudásukkal és emberséges mentalitásukkal méltán vívták ki az elismerést. Kifejtette, ezért is nevezték el a Semmelweis-napi kitüntetéseket dr. Libor Jánosról, aki a városban megtestesítette azt a személyiséget, aki egyben volt a tudomány és a hétköznapi gyakorlat embere, aki emberséges volt, és felépített egy olyan szakmai közösséget, amely ma is az ország legjobbjai között van.

A polgármester úgy vélekedett, a dr. Libor János-díj önmagában is értékkel bír, de kifejezi a képviselő-testület tiszteletét is megbecsülését a kitüntetettek iránt és az egészségügyben dolgozó valamennyi szakember felé. 

Az eseményen átadták a Dr. Libor János-díjakat, amelyeket ebben az évben dr. Csáki Zsuzsanna Julianna gyermek háziorvos, gyermekorvos címzetes főorvos, Szőke Istvánné körzeti ápoló, Fenyvesiné Jordán Éva iskolavédőnő érdemelt ki.

Címzetes főorvosi címet vehetett át dr. Olasz Mária háziorvos és dr. Nagy Anikó ifjúsági fogorvos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában