Békéscsaba

2022.06.30. 10:05

Szomjaznak a fák a rekkenő hőségben

A kánikulára való tekintettel megkétszerezte a locsolási kapacitást már május végétől, június elejétől az önkormányzat cége, a városgazdálkodási kft. Közben automata öntözőrendszert építenek ki a Petőfi ligetben, az Árpád fejedelem téren és a Szent István téren.

Hírlap-összeállítás

A városgazdálkodási kft. megkétszerezte a locsolási kapacitást, a minap Jaminában is öntözték a fákat

Fotó: Bencsik Ádám

Egész évben ügyel a zöldfelületek, virágos területek és a facsemeték locsolására a városgazdálkodási kft. A nagy melegre való tekintettel ezt a munkát immár május végén, június elején megduplázták. A fákat megszámolták, készítettek egy listát az adott részeken fellelhető egyedekről, és a területeket felosztották a brigádok között, hogy biztosan kapjon minden csemete megfelelő mennyiségű vizet – ismertette Balla Ferenc, a városgazdálkodási kft. ügyvezetője.

Hozzátette: a város egész területén a reggeli órákban, 6 órától nagyjából 9 óráig egyszerre hat brigád dolgozik.

Sorolta, miszerint ténykednek például az Építők útján, a Pásztor utcában, a Kossuth téren, a Trianon téren, a Gőzmalom téren, Jamina több helyszínén – például a Tildy Zoltán utcában, a Tompa utcában és az Erzsébet lakóparkban –, valamint a CsabaParkban.

Az önkormányzat által az elmúlt időszakban ültetett és kikarózott csemeték tövére két-három naponta legalább 30-35 liter vizet juttatnak.

Egyrészt tehergépkocsikra elhelyezett tartályokból öntöznek, másrészt locsolóautóval egy alvállalkozó is segíti a munkát. A hatékony munkavégzést támogatja az újonnan beszerzett aggregátorral, szivattyúval ellátott 1500 köbméteres víztartály, amelyből egyszerűbben és gyorsabban locsolnak.

Szarvas Péter polgármester elmondta: az önkormányzat elkötelezett abban, hogy fenntartható, klímatudatos módon gondozzák a zöldfelületeket.

Mivel egyre extrémebbek az időjárási körülmények, és előfordul, hogy hetekig tartó szárazsággal kell szembe nézni, automata öntözőrendszert építenek ki több helyszínen, amelyek kiválasztásában figyelembe vették a szakemberek ajánlásait.

A Petőfi ligetben tartanak legelőrébb a munkálatok, ott a földmunkákkal már végeztek, csak a vízóra bekötése van hátra. Az Árpád fejedelem téren is elkezdődött a fejlesztés, az áram kiépítését követően indulhat a földmunka. Mivel itt nem lesz szükség mérőóra létesítésére, a kiépítést követően azonnal szolgálatba állhat az öntözőrendszer. A legbonyolultabb a Szent István tér helyzete. Itt a burkolat alatt vezetik el a kábelrendszert, ám anélkül, hogy felbontanák a burkolatot. Itt július első két hetében kezdik a munkát.

Szerződés szerint augusztus 15-ére kell elkészülnie a három helyszínen a rendszernek, de az időjárási viszonyok miatt várhatóan lényegesen hamarabb, az első két helyszín esetében akár júliusban elkezdhetik vele az öntözést. Kiemelte, eddig is voltak olyan zöldfelületek, amelyek rendelkeztek kiépített automata öntözőrendszerrel. A mostani fejlesztéssel az öntözött területek nagyságát megsokszorozzák; így szebbek, életerősebbek lesznek a virágok, a fák, a cserjék, valamint zöldebbek a fűvel borított részek.

Önkéntesek is locsolják a csemetéket

Ismét nyakukba vették várost a Hatvanezer Fa Egyesület tagjai. A lelkes aktivisták hetente többször öntözik a hőségben kitikkadt fásszárú növényeket. Ulbert Zoltán, az egyesület elnöke elmondta, idén egy hónappal hamarabb kezdték el a fák itatását.

Forrás: Bencsik Ádám

– Tavaly július 12-én volt ilyen mértékű aszály, elég volt akkor elkezdeni locsolni. Ám idén már június közepén neki kellett fognunk, hogy ne száradjanak ki a város fácskái. Ráadásul, mivel a tél és a tavasz is kevés csapadékot adott, a talajvíz szinte eltűnt a környékünkön – avatott be a zöldítő csoport vezetője. Hozzátette, ebben az évben is rengeteg önkéntes vesz részt az öntözésben, segítségükkel több ezer fát locsolnak városszerte.

– Van egy több ezres csemetekertünk Kisréten, amit rendszeren öntözünk, illetve a Tolnai dombon, az Orosházi út mellett és a Franklin utcában is van nemrég ültetett fasor. Továbbá idén a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft.-től kaptunk három, egyenként egy köbméteres tartályt a CsabaParkba, így most már annak a vizét locsoljuk el az ottani csemetékre – ismertette. Elmondta: aki csatlakozni szeretne a zöldítő kezdeményezéshez, az az egyesület közösségi oldalán tájékozódhat, merre indulnak el azon a héten az önkéntes öntözők.

A Hatvanezer Fa Egyesület tagjai is hetente többször öntözik a hőségben kitikkadt fásszárú növényeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában