Galériával

2022.06.03. 16:34

Jubileumokat ünnepeltek az almáskamarásiak

Több jeles évfordulót ünnepelnek 2022-ben Almáskamaráson. Pénteken számos helyszínre várták a vendégeket, a helyi lakosokat. Új útszéli keresztet állítottak, leleplezték az iskola névadójának a mellszobrát, megemlékeztek Károlyi Bernát ferences szerzetes születésének a 130. évfordulójáról; tíz éve annak, hogy újraindították a nyolcosztályos Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskolát; szintén tíz éve, hogy megépült összefogással az ország kemencéje a község központjában.

Csete Ilona - MTI

Mazán Attila, Szebellédi Zoltán, Erdős Norbert, dr. Latorczai Csaba, Pintér Edit a szobor felavatásán /Fotók: MTI/Rosta Tibor/

Mazán Attila polgármester fogadta az egész napos ünnepségsorozatra érkezőket, büszkén mesélt arról az érdeklődésről, ami e jeles alkalom kapcsán övezi településüket. Szeretnék, ha ez a figyelem a folytatásban is megmaradna, hiszen befogadó, vendégszerető emberek lakják Almáskamarást – tette hozzá, miközben megmutatta a kemence körül szorgoskodókat, amint kis cipók sütéséhez készülődtek. 

Ünnepi szentmisével kezdődött a hivatalos program, amit Iványi László esperesplébános celebrált, majd a Dózsa-Árpád utcák kereszteződésében felállított útmenti kőkereszt megáldásához gyülekeztek az emberek.

A későbbiekben a Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és környéke is megtelt népviseletbe öltözött gyerekekkel, jeles alkalom volt a pénteki az intézmény életében, az ünnepségre érkezett Erdős Norbert országgyűlési képviselő, dr. Latorczai Csaba államtitkár, Mazán Attila polgármester és Szebellédi Zoltán, a megyei önkormányzat alelnöke is.

Pintér Edit

Az intézményvezető, Pintér Edit felidézte a 2012-es évet, amikor Erdős Norbert országgyűlési képviselő és dr. Latorczai Csaba államtitkár jelenlétében újraindították a nyolcosztályos német nemzetiségi általános iskolát, amelyet Károlyi Bernátról neveztek el.

– Tíz éve ennek. Nagyot álmodtunk és sikertörténetről számolhatunk be. Teljesítettük az ígéretünket. Sváb ősökhöz hasonlóan, szorgalmas munkánk eredményeképpen iskolánk létszáma folyamatosan növekszik. Tanulóink számának felét a környező településről bejáró gyermekek adják – fogalmazott az igazgató és azt ajánlotta, a vendégek nézzék meg a kifüggesztett fotókat, amelyek az elmúlt 10 év eseményeiről mesélnek. Majd felidézte az  iskola névadójának életútját, köszöntötte a ferences szerzetes hozzátartozóit, akik személyesen jelen voltak az ünnepségen.

– Károlyi Bernát szomorú sorssal, vértanúként fejezte be értékes életét. Boldoggá avatásának a folyamata jelenleg is tart. Iskolánk a mai napon méltó emléket állít számára. A fából készült szobor készítője a helyi faműhely vezetője Juhász János, köszönjük áldozatos munkáját – mondta az intézményvezető, majd a vendégekkel közösen leleplezték a mellszobrot.

ERDÕS Norbert; MAZÁN Attila
Mazán Attila és Erdős Norbert

Erdős Norbert az ünnephez méltó jó hírekkel érkezett az ünnepségre, amelyek érintették az iskola jövőjét is.

– Ami tíz éve történt, az jó érzéssel tölti el a szívemet és inspirál. Feladat van bőven és 1,5 éve arra szövetkeztem a település vezetőivel, hogy együtt dolgozva jussunk előre. Ennek a munkának máris vannak eredményei – tette hozzá a politikus és átadta a polgármesternek azokat a Magyar Falu Programban elnyert pályázatoknak a tábláit, amelyeknek értéke mintegy 150 millió forint. 

Ezek közé tartozik: közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés, temetőfelújítás, a művelődési ház energetikai felújítását célzó újabb támogatás, magyar falus pályázati forrás, valamint az iskola fejlesztésére érkező több mint 106 millió forintos támogatás. Dr. Latorcai Csaba ezeknek a bejelentéseknek a hallatán úgy reagált, Erdős Norbert részéről országgyűlési képviselővé választása óta eltelt két hónapja alatt ez fantasztikus teljesítmény.

– Ezen a hétvégén egyszerre ünnepeljük  a szentlélek eljövetelét és a nemzeti összetartozás napját. Az alkalom a lelki épülés, ugyanakkor a magyar nemzet összetartozásának, egymás iránti felelősségvállalásának ideje is – osztotta meg gondolatait az államtitkár a hallgatósággal, miután megemlékezett Károlyi Bernát szobrának avatásáról.

Dr. Latorcai Csaba

A kemence az összefogás szimbóluma

Az ország kemencéje 2012-ben az emberek példás összefogásával készült el. Volt, aki a munkájával, más adományával, vagy a tervezéssel segítette sikerre vinni a nemes kezdeményezést. Almások Almása vetélkedőben részt vevő települések is hoztak adományt és hozzájárultak a kemence létrejöttéhez. A hely pedig igazi közösségi térré vált, szimbóluma a remek összefogásnak. Békés megyeieket és az ország számos pontjáról érkező látogatókat, turistákat, csoportokat vonz a térségbe. Pénteken kis cipók sültek a kemencében.

Latorcai Csaba: Brüsszel a gázembargóra tesz javaslatot

Az olajembargóra vonatkozó brüsszeli terveket sikerült megállítani, de Brüsszel hamarosan az orosz gázembargóra tesz javaslatot - mondta a területfejlesztési parlamenti államtitkár Almáskamaráson. Latorcai Csaba úgy fogalmazott, az olajembargó is atombomba lett volna a magyar gazdaságra, de a gázembargó egyenesen hidrogénbomba lenne. Hangsúlyozta, a kormány elkötelezett, hogy megvédje az ország biztonsága mellett az elért gazdasági és kulturális eredményeket: a rezsicsökkentést, a családtámogatási rendszert és a nyugdíjakat. A politikus azt mondta, nehéz és küzdelmes időszak elé néz Magyarország.
 – Keleten tort ül a háborús pusztítás. Nyugaton magukat haladónak tartó bürokraták kérdőjelezik meg európaiságunkat, kereszténységünket, évezredes szellemi és lelki fundamentumainkat. Károlyi Bernát hagyatékának létjogosultságát kérdőjelezik meg - fűzte hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában