Smart Grid

2022.06.28. 14:21

Eltárolják a nap által termelt energiát Békéscsabán

Egy összetett energetikai beruházást valósítanak meg Békéscsabán, ennek elemeként napelemparkot hoztak létre a városi sportcsarnok környékén, ráadásul úgy, hogy a megtermelt villamos energiát képesek eltárolni is. Hogy miként működik a rendszer, kedden mutatták be az érdeklődők számára a Gyulai úti látogatóközpontban.

Licska Balázs, [email protected]

Fotó: Bencsik Ádám

Úgynevezett Smart Grid, vagyis komplex energetikai projektet valósít meg az önkormányzat kormányzati támogatással a Modern Városok Program keretében. A keddi rendezvényen dr. Sódar Anita, a városfejlesztési nonprofit kft. ügyvezetője kiemelte, hogy az országos szinten egyedülálló fejlesztés számos elemet ötvöz: napelemparkot létesítenek, korszerűsítik és okossá teszik a közvilágítást, a geotermikus hő hasznosítására is gondolnak, valamint intelligens környezetkímélő közösségi közlekedési rendszert alakítanak ki.

A Gyulai úton kiépített rendszert üzemeltető önkormányzati cég, a Békéscsaba Energia ESCO Kft. ügyvezetője, Kovács Gyula elmondta: a Smart Grid rendszerrel az a cél, hogy csökkenthessék a városi intézményeknél a villamos energiafogyasztást, hogy azt helyben, lokálisan termelhessék meg, illetve – mivel a Nap nappal süt, ám éjjel is szükség van áramra – azt el is tárolhassák.

A városi sportcsarnoknál három napelemparkot építettek ki – kettőt parkolók felett alakítottak ki, egyet pedig földre telepítettek – összesen csaknem háromezer panel felhasználásával, az összteljesítmény közelíti az 1,3 Mwp-t. A rendszer része tehát a tároló is, amelynek teljesítménye 1,2 MW, a kapacitása pedig 2,4 Mwh, azaz egy átlagos háztartás éves fogyasztásának a sokszorosa. A tárolókban akkumulátorokat helyeztek el – hétezer feletti cellaszámmal dolgoznak –, illetve azt pedig speciális tűz- és az esetlegesen felszabaduló mérges gázok elleni védelemmel látták el.

Kovács Gyula, a Békéscsaba Energia ESCO Kft. ügyvezetője beszélt a városi sportcsarnoknál kiépített naperőmű működéséről.

A rendszerre rákötötték a városi sportcsarnokot, a vívócsarnokot, egy elektromos autók töltésére szolgáló berendezést, de rá lehet majd csatlakoztatni a geotermikus hőhasznosítást célzó beruházás egyes elemeit, emellett a környékbe tervezett multifunkcionális sportcsarnokot és sportuszodát is a jövőben.

A látogató- és vezérlőközpontban számos eszközt helyeztek el, amelyekkel bemutatható a szisztéma, illetve a befutó és tárolt adatokból sok minden kiolvasható. 

A rengeteg paramétert figyelő és rögzítő rendszer távolról is vezérelhető, és a működést éjjel-nappal nyomon kísérik: azt, hogy mekkora az energiatároló telítettsége, hogy mekkora az egész erőmű teljesítménye, hogy az erőmű milyen állapotban van. Érdekességként megemlítette, hogy előre meg kell becsülni néhány adatot, például, hogy mennyit termel és mekkora villamos energiát enged ki a rendszer.

A keddi rendezvényen például az szerepelt a képernyőn, hogy a naperőmű 1000 kW-ot termel, miközben a látogatóközpont fogyasztása nagyjából 50-60 kW, a városi sportcsarnok fogyasztása pedig 16-17 kW körül alakul.

Vass Csaba több ábrát, számadatot és képet is bemutatott. Forrás: Bencsik Ádám

A klíma miatt szükséges a fejlesztés

A klímaváltozásról és a klímavédelemről tartott előadást a rendezvényen Vass Csaba, a városfejlesztési nonprofit kft. ügyvezető-helyettese, rámutatva arra, hogy miért is van szükség ilyen komplex energetikai beruházásra Békéscsabán.

Mutatott több ábrát, számadatot és képet, például a kiszáradó Aral-tóról, a gleccserekről, a grönlandi hótakaró változásáról. Hangsúlyozta, a jég- és a hó olvadása több szempontból is probléma: nő a tengervízszint, illetve elveszik az édesvízkészlet jelentős része. Egyes becslések szerint 2100-ra a Dél-Alföldön a hőriadós napok száma túllépheti az ötvenet, az átlaghőmérséklet pedig akár négy-hat fokkal is emelkedhet addig.

Válaszlépésként rengeteg stratégia készült a klíma védelmére. Hozzátette, gondolni kell az erdőterületek növelésére, a víz megtartására, a mezőgazdasági termelés felülvizsgálatára, azon belül pedig az öntözésre és a szárazságtűrő fajok használatára. Az egyszerű emberek is sokat tehetnek a célok elérése érdekében, akár azzal, hogy szelektíven gyűjtik a szemetet, akár fák ültetésével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában