KMNP

2022.06.25. 09:14

Darvak kóborolnak a kardoskúti Fehér-tó körül

Tizenhárom átnyaraló darumadarat figyeltek meg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a kardoskúti Fehér-tó közelében.

Fotó: Palcsek István Szilárd

Idén a szikes tó a szokásosnál jóval korábban, már márciusban kiszáradt. Addigra, vonulási rendjüket követve, a darvak is elmentek a térségből. Májustól azonban szinte folyamatosan jelen van itt néhány példány. Legtöbbször a Sóstói Állattartótelep környékén látjuk őket, ahol táplálékot (magokat, rovarokat, hüllőket, pockokat) keresnek. A telep közelében van egy mesterséges, mély medrű kis tó, amelyben még most is van víz. A darvak ide húznak be éjszakázni, s gyakran a legmelegebb nappali órákban is itt hűsölnek.

Májusban folyamatosan hét, június elején öt, június 15-én pedig már tizenhárom példányt láttak a kis tavon. Öreg és tavalyi kelésű, fiatal madarak egyaránt vannak köztük. A fiatal kóborlók még nem ivarérettek, az öreg madaraknak pedig valószínűleg nem sikerült a költésük, ezért keltek vándorútra.

Az elmúlt évtizedekben új jelenség, hogy egyre több átnyaraló daruval találkozhatunk Magyarországon. A Hortobágyon előfordult, hogy több száz madár is egész nyáron kitartott, de a délebbi területeken is egyre rendszeresebbé válik az átnyaralás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában