Kevermes

2022.06.26. 21:00

Biztonságosabb lesz a közlekedés

Még idén felújítják a Kunágota–Kevermes útszakaszt.

Cs. I.

A Dél-Békésben közlekedők számára ezt a fontos útberuházást jelentette be Erdős Norbert, a térség országgyűlési képviselője. Majd’ kétmilliárd forintból megújul a Kunágota–Dombiratos–Kevermes út tíz kilométeres szakasza. 

A 4438-as jelzésű mellékút Kunágotát Dombiratossal összekötő szakasza egyes pontokon mára szinte életveszélyessé vált – írta közösségi oldalán a képviselő. 

– Jó híreim vannak az üggyel kapcsolatban. A Magyar Közút megyei igazgatóságával együttműködésben sikerült elérnünk, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében majd 10 kilométer hosszan megújulhasson a Kunágota–Dombiratos–Kevermes útszakasz. A munkálatok a tervek szerint még ebben az évben befejeződnek. A projekt költségvetése közel kétmilliárd forint. Ebből a forrásból két réteg aszfalttal terítik le az úttestet, az útszéleket helyreállítják. Összesen 5600 négyzetméter felületen pályaszerkezeti csere is történik, az úttartozékokat (jelzőtáblákat, útszélességet jelző oszlopokat, kilométertáblákat, szalagkorlátokat) újakra cserélik, valamint a burkolati jelek is elkészülnek, tartós festéssel – sorolta a képviselő. 

Erdős Norbert hozzátette, a felújításokat követően az út szélessége immár 6 méter lesz, ami jóval biztonságosabbá teszi a közlekedést, illetve nagyban javítja majd a környező infrastruktúrákhoz és közszolgáltatásokhoz történő hozzáférést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában