78. évforduló

2022.06.26. 14:55

Az elhurcolt zsidóságra emlékeztek Gyulán - galériával

A gyulai zsidóság elhurcolásának 78. évfordulójára emlékeztek a város izraelita temetőjében, vasárnap délelőtt.

P. G.

Fotós: Für Henrik

Markovics Zsolt főrabbi emlékező szertartásában elmondta, hetvennyolc éve a gyulai zsidóság szentélyének kulcsai az örökkévalóhoz kerültek, majd abban a hitben a túlélők szívébe és lelkébe, hogy megőrzik, illetve továbbadják e város zsidó közösségének emlékét.

– Feladatunk, hogy elmondjuk, mennyi mindent tett Gyula zsidósága a városért. Feladatunk az is, hogy fenntartsuk emléküket, és a továbbadjuk a következő generációknak, hogy soha többet a világon ember az embernek farkasa ne legyen – hangsúlyozta a főrabbi. – Bár nagy a fájdalom és nagy az űr, talán szeretteink halála, talán tragédiájuk megtanít bennünket arra, hogyan tiszteljük, hogyan szeressük egymást.

Az eseményen Heisler András, a MAZSIHISZ elnökének üzenetét Varga Zoltán ismertette.

Kovács Péter esperes-plébános boldog Apor Vilmos levelein keresztül emlékezett a tragikus eseményekre és annak előzményeire.

Mint mondta, családjaink, nemzetünk minden egyes polgára testvér kell, hogy legyen, és testvérnek is kell, hogy érezze a másikat.

– Ha testvérek vagyunk, valamennyien, mint isten teremtményei, ki is kell állnunk egymásért. Újra és újra próbára tesznek bennünket, de bátran kell vállalnunk egymást és egymás értékeit – hangsúlyozta.

A rendezvényen Beszterczey Attila színművész és a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola vonós tanárai adtak emlékező műsort.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában