Innováció és siker

2022.05.18. 11:28

Óvatos optimizmussal készülnek a turisztikai szezonra Gyulán

Óvatos optimizmussal tekintenek az idei évre a gyulai turizmus szereplői. Az elmúlt két évet alapvetően határozta meg a járványhelyzet az ágazatban, bár ennek ellenére jelentős sikerek is jellemezték a város idegenforgalmát. A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. a képviselő-testület legutóbbi ülésén számolt be a tavalyi tapasztalatokról.

Papp Gábor

Turisták az Almásy-kastélynál /Fotók: Bencsik Ádám/

Az elmúlt két évben, a 2020-ban és 2021-ben tapasztalt járványhelyzet kedvezőtlenül hatott a turizmusra Gyulán is. 

A cél tavaly is az volt, hogy túléljük ezt az időszakot 

– vezette be a tájékoztatót Komoróczki Aliz. A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, ennek érdekében számos különböző intézkedést tettek, a rendkívül nehéz hónapokban megtanultak alkalmazkodni az állandó változásokhoz, aminek eredményeként számos innovatív szakmai megoldás is született. 

Létrehozták a Gyula. Természetesen. elnevezésű programkínálatot. 

A pandémia árnyékában a tömeges rendezvények háttérbe szorultak, éppen ezért olyan újításokat kellett életre hívni, amelyek a Covidra optimalizáltan nyújtottak kikapcsolódást. Ezek egyike volt a város különleges természeti környezetét elsősorban az aktív turizmus eszközeivel, evezéssel, kerékpározással, gyalogtúrával bemutató lehetőség. 

Ugyancsak ennek a törekvésnek a jegyében születtek meg a gasztroséták, amelyek keretében a város jelentős gasztronómiai hagyományaihoz kapcsolódó helyeket kereshettek fel az érdeklődők – a program elnevezésének megfelelően gyalogosan. Mindkét kezdeményezés a kezdetektől nagy népszerűségnek örvendett és örvend napjainkban is. 

Népszerűnek bizonyultak a helyiek és a turisták körében is a gasztroséták /Fotó: BMH/

A szakember kitért arra, hogy tavaly megújult a Gyulai Tourinform-iroda. 

Sajnos a járványhelyzet miatt – ahogy a szálláshelyeknek, vendéglátóhelyeknek, turisztikai szolgáltatóknak is – jó ideig zárva kellett tartanunk. Megújult ugyanakkor a Tourinform arculata, újabb szolgáltatásokkal vártuk a vendégeket, amikor már lehetett ismét utazni

– tette hozzá Komoróczki Aliz, aki kitért arra is, hogy a zárvatartás alatt városismereti tréningeket szerveztek a gyulai szállodák, szállásadók munkatársai, illetve az érdeklődő szolgáltatók szakemberei számára, ami kedvező visszajelzéseket kapott. A szükséges és elégséges mértékben a marketingre is hangsúlyt fektettek, belföldi kampányokat folytattak online platformokon. 

Komoróczki Aliz összességében úgy értékelte, hogy a külső, tőlük független és kedvezőtlen körülmények ellenére pozitívnak értékelhető az elmúlt év. 

Ennek az egyik bizonyítéka, hogy a legnagyobb szállásfoglalási portál vendégértékelései alapján Gyula elnyerte az Év Turisztikai Települése címet, amiben a szálláshelyek, éttermek, szolgáltatók, a helyi lakosság, az önkormányzat és a turisztikai kft. szakembereinek munkája egyaránt komoly szerepet játszott. 

Komoróczki Aliz hangsúlyozta, az idei esztendőt optimistábban, de óvatosan tervezték. Kitért arra, hogy a Tourinform-iroda munkatársainak számát szeretnék visszaállítani a régi, megszokott rendjébe, mert a zárvatartás alatt és az újranyitást követően nagy volt a fluktuáció. A marketing során a belföldi online kampányokra helyezik a hangsúlyt, amelyhez szívesen veszik a szállásadó partnerek csatlakozását. Mint mondta, három nagyobb szabású, komplex városi tartalommal induló kampányt terveznek, amelyben a szolgáltatók értékesítési céllal vennének részt, míg a város a brandépítésre helyezi a hangsúlyt. 

Megújul a városi turisztikai portál

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője szólt arról, hogy hamarosan elindítják a megújult városi turisztikai portált. Komoróczki Aliz elmondta, a fejlesztés már zajlik, a honlap új arculattal jelentkezik majd, ami illeszkedik az önkormányzat és a Gyulai Várfürdő közelmúltban megújult arculatához. Kifejtette, úgy látják, hogy a vendégéjszakák száma a járvány előtti utolsó teljes év, a 2019-es esztendő 65 százalékát fogja elérni. Hozzátette, ebben nagymértékű kapacitáskiesés is szerepet játszik, lévén az Erkel Hotel háromcsillagos szárnyának bezárása és annak négycsillagossá alakítása miatt az épületrész várhatóan 2022. december végéig zárva tart. Ugyanakkor az elmúlt időszakban számos új apartman épült, új szálláshely létesült a városban.  2019-ben 580 ezer, 2020-ban 327 ezer, 2021-ben 356 ezer vendégéjszakát regisztráltak Gyula összes szálláshelyén, míg 2022-re 377 ezer vendégéjszakát prognosztizálnak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában