Jövőkép

2022.05.25. 11:28

Nyertes pályázatok mentén fejlesztenek Gyomaendrődön

Nyertes pályázatokról, a Kner Emlékévről, egyéb programokról, valamint a turizmus fellendítéséről számolt be Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere. Beszélgetésünkkor kiderült, rendezvényekben és beruházásokban bővelkednek, valamint készül a település turisztikai applikációja is.

Vásári Erzsébet

Toldi Balázs polgármester arról is beszámolt, hogy egy jól használható turisztikai applikációt fejlesztenek /A szerző felvétele/

– Milyen nyertes projektekről tud beszámolni az utóbbi időben?

– Jelenleg összesen négy olyan nyertes pályázata van Gyomaendrődnek, aminek a tervezése, vagy már lassan a kivitelezése kezdődik meg. Az egyik ilyen az Aranka Babamúzeum és Kállai Ferenc Múzeum fejlesztése, amelynek tervezési folyamata a napokban zárult, így a közbeszerzés előkészítése következik. A beruházás 250 millió forintos Emmi-támogatásból valósul meg. Van továbbá két TOP Plusz-os tenderünk, melyek közül az egyik a Kossuth úti óvoda tetőterének és udvarának felújítására irányul, amire 140 millió forintot nyertünk. Itt szintén lezajlott a tervezés, és már a közbeszerzési dokumentáció készül. A másik pedig a Kállai Ferenc Művelődési Központ energetikai korszerűsítése 140 millió forintból, amely esetében június végére váratók a kiviteli tervek. Pályázatainkhoz tartozik még a Selyem út felújítása a Városházától a Toronyi utcáig teljes szélességében, ami egy, a Belügyminisztérium által támogatott projekt. Ez utóbbi más egyéb, saját erős útfelújításhoz kapcsolódik, összesen 110 millió forintból valósul meg, és jelen pillanatban a közbeszerzési anyagát állítják össze.

– Kner Emlékév az idei Gyomaendrődön. Hogyan zajlik, és mi várható még a programkínálatban?

– A Kner Emlékév a terveknek megfelelően halad, nemrég volt két olyan esemény is, ami hozzá kapcsolódott. Ilyen volt a nagy népszerűségnek örvendő Kner Piroska Süteménysütő Verseny a sajt és túrófesztiválon, amire az egész megyéből neveztek. Kezdődik a Kner Séta, amely május 28-án lesz, és keretében azokat az emlékhelyeket látogatják meg a résztvevők, melyek közvetlenül kapcsolhatók a Kner Családhoz. De volt még egy konferencia is a gyomaendrődi zsidóságról, ami szintén beleillik a programsorozatba. Utóbbival kapcsolatban a visszajelzések jók, az emberek szeretik és látogatják az aktuális eseményeket, már csak azért is, mert szinte nincs olyan gyomaendrődi, aki ne hallott volna még a Kner családról, amelynek tagjairól és tevékenységéről idén mélyebb ismeretekre tehetnek szert.

– Milyen egyéb rendezvények valósulnak meg idén Gyomaendrődön? Lesz további újdonság?

– Június 5-én lesz Öregszőlőben a Bogrács Napja, ami a bográcsos ételek főzőversenye. Ez immár hagyománnyá vált településünkön, ám a koronavírus miatt két évig nem tudtuk megtartani. Majd július 9-én rendezünk városi gyereknapot. Ezt azért szoktuk ebben a hónapban megtartani, mert élt Gyomaendrődön egy Cibere Bohóc nevű úr – három éve hunyt el –, aki évekig szervezte nagy sikerrel, mindig júliusban, és az ő emlékét is őrizve maradtunk ennél az időpontnál. Augusztus 20-án pedig a szintén hagyományos halászléfőző versenyt rendezzük meg, ami idén már a Kállai Napokkal is kiegészül, hiszen augusztus 18-19-én Kállai Ferenc emlékére két napos, elsősorban színházi rendezvényt hívunk életre, a róla elnevezett művelődési központban.

– Korábban volt szó a helyi turizmus fellendítéséről. Hol tartanak ezzel?

– Ennek egyik eleme a Liget Gyógyfürdő és Kemping fejlesztése, amely esetében még hiányzik egy kormányzati döntés, jelenleg a bírálatra várunk. Készül továbbá az a turisztikai applikáció, ami a tervek szerint idén nyáron már elérhető lesz Gyomaendrődön. Lényege az információközlés lesz a turisztikai helyszínekkel és programokkal kapcsolatban. Az applikációt épp a napokban mutatta be a fejlesztője. Megkötöttük továbbá a szerződést a 2023/27-es turisztikai stratégia elkészítésére, tehát az alapokat lefektettük, jövőre pedig a tervek megvalósítása következik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában