Boglárka

2022.05.04. 19:16

Megszületett az idei év 100. orosházi babája

A csanádapácai Németh családban hatalmas az öröm, hiszen megszületett első gyermekük.

Bgolárka /Fotók: Melega Krisztián/Dr. László Elek Kórház/

Boglárka érkezése emellett meglepetéssel is szolgált a szülőknek, hiszen ő volt a 100. baba, aki idén világra jött az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Szülészet Nőgyógyászati Osztályán. Börcsök Mária és Németh Gábor már nagyon várták kislányuk érkezését, Boglárka pedig április 26-án, 13:50-kor úgy döntött, beteljesíti szülei álmát. Boglárka teljesen egészségesen, 3630 grammosan és 50 centisen jött világra dr. Svarsnig Lajos osztályvezető főorvos segítségével.

Fotó: Melega Krisztián/Dr. László Elek Kórház

– Óriási az öröm, szerintem még igazán fel sem fogtuk, hogy szülők lettünk – meséli férje kezét fogva, tündéri kislányában gyönyörködve Mária. – A várandósság alatt végig minden rendben volt, nyugodtan tudtunk készülni a kicsi fogadására és szerencsére a szülés is normálisan zajlott – mondja az újdonsült édesanya.

– Amikor már otthon leszünk, és eltelik néhány nap, biztos megrohamoz minket a család, már annyira várják, hogy lássák az új jövevényt. Elkészült a lánybirodalom is, úgyhogy minden adott, várjuk a szülői kalandokat – zárja nevetve az édesanya.

A család 10 ezer forint értékű vásárlási utalványt kapott - olvasható az intézmény Facebook-oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában