TOP Plusz

2022.05.06. 11:00

Kutakat fúrhatnak a füzesgyarmati városháza udvarán

Csaknem 400 millió forintból, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében indulhatnak rövidesen újabb beruházások a városban – ismertette Koncz Imre polgármester.

L. B.

Elmondta, 230 millió forintból egy energetikai projektet valósítanak meg. A központban lévő önkormányzati épületeknél korszerű, hőszivattyús fűtési-hűtési rendszert építenek ki, a fejlesztés érinti az egészségügyi központot, a városházát, a jövőben civil házként működő egykori japán múzeum épületét, valamint a Kossuth utcai önkormányzati társasházat, ahol szigetelnek és nyílászárókat egyaránt cserélnek. Hogy kihasználhassák a geotermikus energiát, a polgármesteri hivatal udvarán többtucatnyi – nagyjából száz méter mély – kutat fúrnak majd. Hozzátette, 150 millió forintból folytatódik a zöldváros kialakítását célzó projekt. A belvárosban, a városi könyvtár mellett, valamint a Kastélypark fürdő előtt varázsolják újjá, szépítik a környezetet. Füvesítenek, fákat és cserjéket ültetnek, de szerepel az elképzelések között sportpark kialakítása is, illetve utcabútorokat, azaz padokat, kukákat, biciklitárolókat szintén kihelyeznek ezeken a helyszíneken.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában