Turizmus

2022.05.24. 14:27

Kerékpáros fesztivált szervez három város Békésben

Háromváros Kerékpáros Fesztivált szerveznek június 3. és 5. között Békéscsabán, Békésen és Gyulán – jelentették be a kedden a Jókai színházban tartott sajtótájékoztatón.

L. B.

Opauszki Zoltán, Kálmán Tibor, Szarvas Péter és dr. Görgényi Ernő ismertette a Háromváros Kerékpáros Fesztivál programját /Fotó: Bencsi Ádám/

Opauszki Zoltán, Kálmán Tibor, Szarvas Péter és dr. Görgényi Ernő ismertette a Háromváros Kerékpáros Fesztivál programját /Fotó: Bencsi Ádám/

A program kiemelt eseménye lesz a június 4-én, szombaton 8 órakor Békéscsabáról, a Jókai színház elől induló, csaknem 50 kilométeres körtúra, amely Békést és Gyulát érintve tér vissza a megyeszékhelyre – a teljes távot teljesítők érmet kapnak. Emellett a három nap során lesznek kulturális és gasztronómiai programok Békéscsaba főterén, illetve szombaton Gyulán, a várnál és vasárnap Békésen, Dánfokon ugyancsak kikapcsolódhatnak az érdeklődők.

Opauszki Zoltán, a Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke elmondta: mindhárom város kerékpárosbarát település, mindenhol zajlanak bicikliutakkal kapcsolatos fejlesztések, mindegyik városban kiterjedt kerékpárút-hálózat található, illetve a turizmus területén is partneri viszonyt alakítottak ki – így született meg a gondolat, hogy szervezzenek Háromváros Kerékpáros Fesztivált, hagyományteremtő szándékkal.

Kálmán Tibor, Békés polgármestere hozzátette, hogy a Háromváros Sportfesztivált is sikeresen szervezték meg korábban, ezt gondolták tovább. Úgy véli, sok szépség van a térségben, amelyek felfedezhetők kerékpározva. Olyan programokat kínálnak, amelyek vonzzák az érdeklődőket.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere ismertette: az idei fesztiválon a körtúra a megyeszékhelyről rajtol, a jövőben pedig cserélik az indulási helyszíneket. 

Szerinte ez nem csak egy próbatétel, hiszen meg is ismerteti a résztvevőket a három várossal. A megyeszékhely mellett Békés és Gyula ugyancsak elkötelezett a mozgás, az egészséges életmód népszerűsítése iránt.

Gyula szintén elkötelezett a kerékpáros turizmus mellett, amely beleillik mindhárom város arculatába – fogalmazott dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere. A fürdővárosban fejlesztették Városerdő és Szanazug felé is a bicikliút-hálózatot, amellyel bejárhatóvá vált a Körösök vidéke, illetve a másik két város beruházásai révén más értékek, így a kastélyok is elérhetők lettek.

Opauszki Zoltán jelezte, hogy Békéscsaba főterén gasztroteret is kialakítanak, és hogy a kikapcsolódás terén gazdag kínálatot nyújtanak a helyieknek, a turistáknak.

Fotó: Görgényi Ernő/Facebook

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában