Testületi ülés

2022.05.26. 17:18

Június elsejétől beköltözik Gyulára az Airbus

Június elsején megkezdődik az Airbus beköltözése a gyulai gyárába, a termelés pedig várhatóan július közepén indul majd el – közölte a fürdővárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén dr. Görgényi Ernő polgármester.

P. G.

Archív fotó: Bencsik Ádám

A grémium a tanácskozáson döntött arról, hogy önkormányzat megvásárol egy ingatlant, a beruházás helyszínéül szolgáló déli iparterület megközelítését segítő Rosu utca fejlesztése érdekében. Emlékeztetett arra, hogy a város "A déli iparterület fejlesztése Gyulán" című pályázatával 1 milliárd 193 millió forintos támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, amelynek részeként kiépítenek egy 7 méter széles, szilárd burkolatú utat közművezetékkel és zárt csapadékvíz-elvezető rendszerrel. 

Emellett vegyes forgalmú gyalogos-kerékpárutat is kialakítanának. A képviselő-testület úgy döntött, hogy az út szélesítéséhez vételi ajánlatokat tesz az érintett ingatlanok vonatkozásában. A Rosu utca Csabai út felőli vége az FGSZ Földgázszállító Zrt. tulajdonában áll. Az ingatlan árát az értékbecslő által 6 millió 700 ezer forintban állapította meg, ezt a vételi ajánlatot pedig az FGSZ vezetése elfogadta.

A képviselő-testület elfogadta a tavalyi gyermekvédelmi tevékenységről szóló beszámolót is. Elhangzott, Gyulán 4940 tizennyolc év alatti fiatal és gyermek él, a szakmai anyag a korosztály helyzetüket vette górcső alá. 

Sós Judit, a polgármesteri hivatal szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályvezetője elmondta, tavaly 82 család, 145 gyermek részesült rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben. Közülük húsz gyermek esetében hátrányos, tizenegy gyermek esetében halmozottan hátrányos helyzet áll fenn. Közétkeztetési támogatást átlagosan tizennégyen kaptak, a tanévkezdést segítő támogatást 59 esetben állapítottak meg. 

A születendő gyermekek fogadásának előkészítéséhez nyújtott támogatással 124 gyermeket, illetve családjukat segítették. A rendkívüli települési támogatással olyan digitális oktatással érintett családok részére nyújtottak segítséget, amelyek esetében a helyhez kötött internetszolgáltatás nem érhető el. Sós Judit később részletesen szólt a további támogatásokról is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában