Balog László

2022.05.26. 06:30

Humora segítette át a tragédián a kamuti családapát, most műkarra gyűjt

Művégtagra, egész pontosan motorikusan működtethető bal karra gyűjt a kamuti Balog László. A férfi tizenhét évig dolgozott egy békéscsabai faipari boltban szerszámélezőként, emellett favágással, nyílászárók cseréjével foglalkozott, aktív életet élt. Egy váratlan baleset következtében másfél hónapja az élete gyökeresen megváltozott: elveszítette a bal karját. Azt mondja, a nehéz pillanatokon a humora segíti át.

Nagy Szilvia

Családi ünnepen Gerda lányával, nejével, Júliával és Berta lányával /Fotó: BMH/

– Az unokatestvéreméknél korábban kivágtam egy nagy diófát. Március 6-án, vasárnap a vékonyabb ágakat aprítottuk össze, én csak a munka végébe kapcsolódtam be. Fél órát segítettem, már üresen járt a gép, amikor gondoltam, letisztítom – emlékezett vissza a történtekre Balog László. Elmondta, az aprító hátulsó része kapta el: kesztyűjét, pulóverét és a kezét is behúzta, a másodpercek töredéke alatt nem tudott tenni semmit. A baleset egy pillanatnyi rossz döntés következménye volt: bár László türelmes, nem kapkodós, sőt az aprításban is volt gyakorlata, azt, hogy a gép kései hátul is mozognak, nem tudta, nem figyelte. 

– Ahogy a fát, úgy a gép a kezemet is beaprította, sőt a fülemet, arcomat is megvágta, amíg végül „felakadt” a testem, így több bajt nem tudott okozni. A bal karom teljesen szétroncsolódott, azonnal hívták a mentőt. 

Végig magamnál voltam, szerencsére nem veszítettem sok vért. Már ekkor tudtam, hogy a karom menthetetlen. A békéscsabai sürgősségire szállítottak, levágták a ruháimat, bekötötték az infúziót, és alig vártam, hogy mehessek a műtőbe. Várakozni kellett, ami akkor nagyon hosszúnak, gyötrelmesnek tűnt – részletezte Balog László. Amikor a férfi felébredt az altatásból, első dolga volt, hogy telefonon keresztül megnyugtassa családját. A videóhívás során felesége és lányai érzékelhették: a családapa az amputálás ellenére sem veszítette el humorérzékét. 

– Négy-öt napot voltam a kórházban, a sebem szépen gyógyult, azóta sem fáj, inkább csak zsibbad és időnként keményedik. Vannak mélypontjaim, tudom, semmi sem lesz már olyan, mint korábban, de nem csüggedek, nem engedem el magam. Felvettem a kapcsolatot a kamuti mozgáskorlátozottak egyesületével, akik rengeteget segítettek. 

– Rajtuk keresztül indult a művégtagkeresés is, eljutottunk egy budapesti céghez, ahol profi karokat gyártanak. Vázolták a lehetőségeket, és mivel szeretnék aktív életet élni, dolgozni, minden megmaradt lehetőséget kiaknázni, így motorikusan működtethető karra kezdtem gyűjteni. A csonkra érzékelőket helyeznek, a megmaradt izomzatom mozgatja majd a könyököt, az ujjakat – sorolta a férfi, hozzátéve, árajánlatot is kapott, az összeg 44 millió forintra rúg. Ennek egy részét – még nem tudni, mennyit – finanszírozza az állam, de a fennmaradó összeget a családnak kell előteremteni. 

László jelenleg Budapesten tartózkodik, rehabilitációs program keretében a Szent Imre kórházban kap gyógytornát, és tanulja mozgatni a megmaradt izomzatát. Ezt követően orvosi szakvélemény alapján lehet benyújtani a támogatási kérelmet az említett művégtagra. 

– Szeretném minél több munkámat folytatni, füvet nyírni már tudok, traktorral, sőt benzines fűkaszával is megoldom. Nincsen bennem düh, harag, de olykor akad egy kis érzelmi hullámzás. A baleset után hirtelen meghaltak a feleségem szülei is, de ő is hihetetlenül erős nő. Megyünk együtt tovább, az összetartás a család, rokonok, sőt a barátok részéről is megvan, az elmúlt hónapban talán még inkább összekovácsolódtunk – beszélt őszintén a megpróbáltatásokról.

Mindent megtesz az aktív életért

Balog László elmondta, korábbi, mozgalmas élete hiányzik, de mindent megtesz azért, hogy újra dolgozhasson, segíthessen másoknak, mint régen. A kórházban a reggeli közös gyógytorna után délelőtt személyre szabott, pontokba rendszerezett gyakorlatokat kell végrehajtania, amiket egyúttal az agyába is vés, hogy később helyesen használhassa a művégtagot. Délután a szobájában is gyakorol; mindez fizikailag és szellemileg igen megterhelő, de zokszó nélkül halad előre. Kihívások sora vár még rá, de pozitívan áll megváltozott körülményeihez, humorral fűszerezi a nehezebb perceket. Elárulta, bevétele a baleset óta nincsen, szeretné, ha minél több pénz összegyűlne az adományokból, hiszen a művégtag mellett járulékos költségeik is adódtak. Automata váltósra kell cserélni az autóját, hogy újra vezethessen, emellett lakásuk, zuhanyzójuk belső átalakítása is elkerülhetetlen. Számlaszáma: Takarék Kereskedelmi Bank Balog László 18100002-00004399-11010024. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában