Békés megye

2022.05.22. 11:51

Az otthonteremtés buktatói: mire figyeljünk, ha ingatlant veszünk?

Egy ház, vagy lakás megvétele mindig rizikós, hiszen ki ne félne attól, hogy a megvásárlás után kiderül, mégsem volt olyan jó vétel, mint amire számítottunk? Ezért fontos, hogy a vásárlás előtt körültekintően vizsgáljuk át az ingatlant és annak iratait.

Ordasi Ágnes szerint közérzetünket nagyban befolyásolja az azt körülvevő környezet /Fotó: Bús Csaba/

Ordasi Ágnes építészt és belsőépítész tervezőt kérdeztük arról, szerinte mire figyeljünk oda, ha ingatlant szeretnénk vásárolni. A szakember szerint fontos, hogy tisztázzuk és összeírjuk az elvárásainkat, igényeinket.

– Ahogyan egy új ház tervezésekor is az első lépés a tervezési program rögzítése, így ilyenkor is nagyban megkönnyíthetjük a saját, illetve az esetlegesen segítségünkre lévő ingatlanos munkáját, ha tételesen összeszedjük, hogy milyen igényeink vannak az új ingatlan felé, legyen szó a helyiségek számáról, méretéről, elrendezéséről. Így már egy jelentős részét ki tudjuk szűrni a jelenleg szinte végtelennek tűnő ingatlankínálatnak – részletezte Ordasi Ágnes, aki hozzátette: a másik nagyon fontos tényező a lokalizáció kiválasztása, hiszen egy ingatlannál nem csak maga az épület a fontos, de a közérzetünket nagyban befolyásolja az azt körülvevő környezet is.

Ordasi Ágnestől azt is megkérdeztük, mit javasol, a felújított vagy inkább a felújítandó ingatlanok közt érdemes inkább keresgélni.

– Természetesen mindkét verziónak megvan a maga előnye és hátránya. Rengeteg időt és energiát spórolhatunk, ha találunk az ízlésünknek és igényeinknek megfelelő, teljeskörűen felújított ingatlant. Ebben az esetben viszont nehezebb dolgunk van a beépített anyagok ellenőrzésével, az esetleges, főleg régebbi építésű házaknál előforduló ügyes takarásokkal. Például egy vegyes falazatú, rosszul vízszigetelt ház penészedő falait nagyon könnyen el lehet rejteni a falak belső gipszkarton borításával, ami elsőre nagyon esztétikusnak tűnhet viszont rendkívüli egészségkárosító hatása lehet hosszútávon.

A szakember kiemelte, ha nem ódzkodunk a felújítástól akkor van lehetőségünk, hogy az ingatlant adottságaitól függően a saját igényeinkre és ízlésünkre szabjuk, meggyőződhetünk a beépített anyagok minőségéről.

A szakember azt is elárulta, hogy milyen trükkökkel tudnak minket befolyásolni az ingatlanpiacon.

– Kutatások bizonyítják, hogy az emberek hamarabb megvásárolnak egy olyan ingatlant, ami például esztétikusan berendezett, ahol könnyebben el tudják képzelni a leendő családi életüket. Erre ma már egy külön tevékenységi kör fejlődött ki, melyet home staging-nek nevezünk. Ez a lakás eladásra való felkészítését jelenti, jelentősebb fejújítás nélkül. Ez esetben szakember segít a tulajdonosnak, hogy egy kis festéssel, lakberendezéssel, néhány csinos bútorral és profi fotókkal a legjobbat hozzák ki az ingatlanból, ami természetesen nagy segítség a tulajdonosnak és a vevőnek is, viszont jobb, ha tudjuk, hogy ezzel az ingatlan értéke is növekszik, ami a vevő pénztárcája szempontjából nem szerencsés.

Laikusként nehéz felmérni egy lelakottabb ingatlan esetén, hogy mit lehetne belőle kihozni,

de én arra bíztatok mindenkit, hogy ne ijedjünk meg a feladattól, még a vásárlás előtt keressünk fel egy építészt, belsőépítészt aki tud segíteni abban hogy milyen átalakítások kivitelezhetők a kiszemelt ingatlanban és egy vázlatterv, látványterv segítségével meg tudják mutatni, milyen végeredményre számíthatunk – részletezte.

A másik nagyon fontos befolyásoló tényező a hirdetésekben megjelenő fotók. Egy kis lakás esetén tipikus eszköz a nagylátószögű fotó, így sokkal tágasabb érzést kelt a fotón a szoba, mint amilyen valójában. Egy ügyes nézőpontból lehagyható a fotóról a környezet, ami szintén okozhat csalódást egy helyszíni bejárás esetén.

– Bár az idő mindig sürgető tényező ingatlanvásárlás esetén, de ne sajnáljuk rá, mindenképpen járjuk körül a kinézett ingatlant, akár többféle napszakban is, érdeklődjünk a lakókörnyezetről mielőtt beleugrunk egy vásárlásba – javasolja a szakember.

Vásárlás előtt célszerű ellenőriztetni egy szakemberrel például a tetőt, a falakat, a külső-belső szigetelést, a villany- és a vízvezetékek állapotát is.

– Javaslom, hogy kérjük ki a szakemberek véleményét, de akár el is kísérhetnek minket az ingatlan bejárására és elmondhatják a véleményüket. Régebbi építésű házaknál például nagyon fontos megvizsgálni, hogy rendben vannak-e a villanyvezetékek, milyen korúak és állapotúak a vízvezetékek, a tetőszerkezet, a héjazat, a nyílászárók, vannak-e nem megfelelő vízszigetelésre utaló nyomok, a fűtési rendszer mennyire korszerű. Ezek felmérése nagyban segít, hogy elkerüljünk későbbi nagyobb anyagi kiadásokkal járó váratlan felújítási költségeket, vagy ami még fontosabb, valamilyen egészségkárosító tényezőt – tanácsolja Ordasi Ágnes.

Az építész javasolja még, hogy az ingatlan megvétele előtt nézzük utána, hogy van-e bejegyzett jog vagy teher az ingatlanon.

– Természetesen nagyon fontos, hogy meggyőződjünk az ingatlan tehermentességéről, rendezett birtokviszonyairól. A tulajdoni lapot kérhetjük az eladótól is, de jó, ha tudjuk, hogy egy kiszemelt ingatlan tulajdoni lapjának másolatát az Ügyfélkapunkon keresztül házszám vagy helyrajzi szám alapján mi is egyszerűen lekérhetjük. Másik fontos tényező, mindenképp járjunk utána, hogy a Földhivatalnál nyilvántartott térképen ugyanaz az állapot legyen rögzítve az ingatlanról, mint amiről a helyszínen meggyőződtünk.

Ellenőrizzük, nem épült-e a bejegyzés óta engedély nélkül például melléképület vagy bővítés, ami egy esetleges későbbi támogatás igénybevételénél problémát okozhat.

Jelenleg számos ingatlan vásárlással, felújítással kapcsolatos támogatás, hitel elérhető, főleg családok számára. Ha ezek bármelyikét szeretnénk igénybe venni, a vásárlás előtt mindenképpen győződjünk meg róla, hogy a kiszemelt ingatlan megfelel-e a banki feltételeknek – fűzte hozzá Ordasi Ágnes, aki azt is kiemelte: az átíráshoz és a vásárláshoz mindenképp érdemes ügyvédet vagy közjegyzőt megbíznunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában