Elismerések

2022.05.22. 19:27

A közösségekről szólt a gála Békéscsabán

Számos díjat adtak át vasárnap a Csabagyöngye Kulturális Központban rendezett gálán. Azokat a közösségeket, illetve azokat jutalmazták, akik nagyban segítik az intézmény működését. Szente Béla igazgató beszédében kitért arra, hogy a járvány ellenére szép és gazdag évet zártak tavaly, mind a kulturális központ, mind a közösségei.

Nagy Szilvia

Fotók: Bencsik Ádám

Szente Béla elmondta, hogy a járvány miatt az előző évben öt hónapot zárva tartott az intézmény, ám ahogy a jogszabályok lehetővé tették, nyitottak. A közösségek óvatosan láttak ismét munkához, és amíg 2019-ben 130 közösség működött a házban és a telephelyeken, addig száz volt csak képes újraindulni, és azok sem teljes létszámmal.

Főleg a szabadtéri programok vonzották az érdeklődőket, illetve a prémium kategóriás produkciók telt házzal mentek, a többi rendezvény csak fél vagy háromnegyed házzal. A szokások megváltoztak, és az igazgató szerint ehhez nekik is alkalmazkodniuk kell, meg kell találni azokat az utakat, amelyek segítenek a visszatérésben.

Az intézmény gazdálkodása kerek lett, nem voltak pénzügyi problémák annak ellenére, hogy az első öt hónapban nem termeltek bevételt. Nagy hangsúlyt fektettek a minőségfejlesztésre, ennek eredményeként, az országban egyedülálló módon immár harmadik alkalommal érdemelték ki a Minősített Közművelődési Intézmény Címet hat kategóriában.

A Nefejelcs Népdalkört is díjazták, vezetőjük, Bukvainé Turbucz Ilona vette át az elismerést Forczek Győző igazgatóhelyettestől

Az infrastrukturális beruházásokra ugyancsak gondot fordítottak. Elkészültek a Meseház felújítási tervei, átadták a megújult mezőmegyeri Arany János művelődési házat, a tűztoronyban faipari műhelyt és varrodát alakítottak ki, a Lencsési Közösségi Házban médiaműhely született, hamarosan megnyílhat a nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is megújult Munkácsy Emlékház. A vele szomszédos Omaszta-parkot tavaly átadták, sok látogatót vonz, kedvelt találkozási hellyé vált.

A Csabagyöngye Közösségi Díjjal azokat az intézmény berkein belül működő közösségeket jutalmazzák, amelyek régóta kimagasló közösségi, szakmai munkát végeznek.

Elismerték a 2008-ban alakult, Bukvainé Turbucz Ilona vezette Nefejelcs Népdalkört, amelynek tagjai magyar nyelvű tájegységek dalait éneklik, népszerűsítik. Díjazták a 1994-ben létrejött és 2014 óta a Csabagyöngye Kulturális Központban működő, Bodó Imre irányította Körös Makett Klubot, amelynek tagjai a hobbi sajátosságaival, mesterfogásaival, újításaival foglalkoznak. Jutalmazták az 1998-ban életre hívott, Gnandt János elnök vezette Békéstáji Művészeti Társaságot, a csoport saját kiállítótérrel rendelkezik az intézmény emeletén. 

Elismerték a 2005-ben alakult, az Arany János művelődési házban működő Mezőmegyeri Sárkánykészítő Klubot, a Pálenkás György vezette sárkányosok 2019-ben háromnapos fesztivált szerveztek. Díjazták az 1976-ben létrejött, immár a Meseházban működő Békéscsabai Szlovák Klubot, amelynek tagjai élik a hagyományokat.

A Csabagyöngye Siker Díjat az intézmény jó hírét vivő, idén 30 éves Csabai Színistúdió kapta meg, az elismerést a csoport egyik tagja, Miano Olívia vette át. A Csabai Színistúdiót azért hívták életre, hogy a fiatalokat közelebb vigyék a színház világához. Az általános és középiskolás tagok heti háromszor vesznek részt tánc, ének, színészmesterség és beszédművelés foglalkozásokon. Fejlődik több készségük, a személyiségük, és mindezt a hétköznapokban is képesek kamatoztatni. A Csabai Színistúdió számos rangos kitüntetéseket érdemelt ki, sok versenyről tért haza díjazottként.

Sokat tettek az intézményért

A Csabagyöngye Tisztelet Díjjal azokat ismerik el, akik sokat segítik az intézményt. Ezt most Mácsai Sándor, Soczó József, Felczánné Nyíri Mária és Felczán Béla, valamint a Békéscsabai Médiacentrum Kft. érdemelte ki. A Stark Emlékéremmel azokat díjazzák, akik a közösségekért tesznek rengeteget. Elismerték Skumáthné Harmati Nikolettet, Szatmáriné Priskin Anitát, Honfi Pálnét, Hricsovinyi Józsefnét, Králik Jánosnét és Králik Jánost, Hankóné Zsilák Katalint és Huszárné Sándor Katalint.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában