Vízi sportok

2022.05.15. 15:21

A békési és a köröstarcsai kikötőben is készülnek a szezonra

Évről évre többen érdeklődnek a vízi szabadidős sportok iránt Békés megyében is, amelyhez a Körösök ki­váló alapot biztosítanak. A békési és a köröstarcsai kikö­tőben már most is alig lehet szabad helyet foglalni a nemrég elkezdődött nyári szezonra.

Papp Gábor

Kálmán Tibor elmondta, lakóhajók is elérhetők a békési kikötőben /Archív fotó: Bencsik Ádám/

A vízi sportok egyre népszerűbbek, de nagyon sokan jönnek ki a vízpartra sétálni egyet, kikapcsolódni, megnézni a különleges kilátást – nyilatkozta lapunknak Kálmán Tibor a Kettős-Körös mentén fekvő békési kishajókikötőben. Békés polgármestere, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségi tagja elmondta, a Békési Kajak-Kenu Club szakemberei által működtetett vízi megállóhelyen egyelőre többségében horgászhajókat és csónakokat helyeztek el tulajdonosaik, de az előfoglalások alapján rövidesen telt ház lesz a kikötőben. 

A Mezőberény–Köröstarcsa irányában található, úgynevezett alsó vízen már nincs egyetlen szabad hely sem, a felső vízen, a Doboz-Szanazug és a Gyula felé eső részen is csak néhány kiadó hely van. A kikötőn végeztek néhány apróbb átalakítást, ennek következtében a sétálók elé is olyan látvány tárul, amelyhez hasonló az egész térségben kevés található. 

Az eszközpark készen áll, idén is lehet majd gumicsónakot, SUP-ot, túrakenut és túrakajakot, horgászladikokat, lakóhajókat, sárkányhajót bérelni. Valamennyi szolgáltatás két-három héten belül, június elsejéig teljesen elérhetővé válik – fogalmazott Kálmán Tibor. A polgármester kérdésünkre elárulta, hogy a kikötő bérlői többségében Békés megyeiek, de érkeznek megyén kívüli területekről is. 

A létesítmény egyébként túrák kiinduló- és végpontja is. Ennek kapcsán kitért arra, hogy idén is országszerte megszervezik az úgynevezett vándortáborokat, az egyeztetések jelenleg is zajlanak, de valamennyi – szám szerint mind a huszonöt – tábor időpontja már betelt a megyében, vagyis folyamatosan telt ház lesz.

Ezen kívül is egymást érik a különböző túrák, a Zanócz Róbert nevével fémjelzett Százlábú Egyesülettel, de egyéb magántúra-szervezőkkel is remek a kapcsolat. A városvezető bő egy hete például algyői­ekkel egyeztetett, akik már biztosan érkeznek Békésre. 

Újdonság, hogy Dobi István, a Békési Kajak-Kenu Club elnökének kezdeményezésére a kikötői eszközökre kerekeket szereltek, ezzel erősítették a logisztikát, így ha egy árhullám érkezik, gyorsan és hatékonyan mozgatni tudják az eszközöket. 

Kálmán Tibor hangsúlyozta, újabb fejlesztések, a Bejárható Körösök stratégiájához kapcsolódó beruházások előkészítésén is dolgoznak. 
Köröstarcsán gyakorlatilag már most telt ház van a kikötőben. Lipcsei Zoltán polgármester lapunknak elárulta, a létesítmény teljes kihasználtsággal működik, éppen ezért azon dolgoznak, hogy bővítsék a kikötőt. 

A TOP Plusz-kiírásra pályázatot fogunk benyújtani azzal a céllal, hogy egy újabb öblöt alakítunk ki, így még több hajó és csónak fogadására nyílna lehetőség 

– tette hozzá Lipcsei Zoltán. 

Mint kifejtette, jelenleg is dolgoznak a projekt előkészítésén, a szükséges engedélyek beszerzésén. Amennyiben sikerrel járnak a pályázaton, a beruházás a híd irányában készülne el. A polgármester kifejtette, a fejlesztés egyéb beruházásokkal is együtt járna, például újabb parkolókat is ki­alakítanának. 

Egyre nagyobb az érdeklődés a vízi sportok iránt

Lipcsei Zoltán elmondta, úgy tapasztalják, hogy folyamatosan nő az érdeklődés a vízi sportok, a vízitúrázás iránt. Hozzátette, éppen a napokban egyeztetettek arról a kikötő vezetőjével, hogy miként szerezhetnének be újabb eszközöket, például vízibicikliket, amelyek iránt nagyon nagy az igény. 
Köröstarcsa polgármestere szólt arról, hogy legalább huszon­négy különböző vízi­túra érinti majd ezen a nyáron tele­pülésüket, de ez a szám ennél várhatóan sokkal magasabb lesz. 

Kérdésünkre beszámolt arról, hogy náluk is elsősorban – számításai szerint – körülbelül 90 százalékban megyei vendégek töltik meg a kikötőt, és körülbelül 10 százalékban érkeznek az ország más részeiről. A településen egyéb, az aktív turizmushoz kapcsolódó fejlesztés megvalósításában is gondolkodnak, elég csak a Ligeti-­tó tervezett rehabilitációját említeni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában