Egészségügy

2022.04.13. 06:35

Lassan véget érhet az influenzajárvány Békés megyében is

Kétévnyi, szinte teljes szünet után idén újra megjelent az influenza Békés megyében is, ami ezúttal a korábbiaknál jobban megviselte az embereket. A tünetek ugyanis erősebbek, és a háziorvosi beszámolók szerint nehezebben küzdik le azokat a páciensek. Azonban lassan fellélegezhetünk, hiszen a jó idő beköszöntével a felső légúti betegségek szezonja lecsengőben van.

Vásári Erzsébet–Licska Balázs

A gyerekeknél is magas lázat, elesettséget, olykor fejfájást okozott az influenzavírus /Fotó: MW/

Sonkoly Iván békéscsabai háziorvos, a Csaba Ügyeleti Kft. ügyvezetője elmondta, az influenza tüneteit gyakran nehéz megkülönböztetni a koronavírus-fertőzés, illetve más légúti fertőzések okozta panaszoktól. Hozzátette, az influenza – amivel tulajdonképpen nem találkoztunk az elmúlt két évben – idén újra járványos formában jelent meg. Ennek oka egyrészt az, hogy az emberek sokáig nem találkoztak ezzel a vírussal, így az immunrendszerük nem volt rá felkészülve, másrészt, hogy az utóbbi két évhez képest most a járványügyi szabályok jócskán enyhültek, mondhatni, megszűnt a maszkviselés és a távolságtartás, ami kedvez az influenza terjedésének. A betegség pedig a korábbiakhoz képest most erősebb tünetekkel jelentkezett. Ilyenek az elhúzódó, magas láz, a fejfájás, illetve az ízületi fájdalmak. 

 

A háziorvostól megtudtuk, az influenzafigyelő szolgálat rendszeresen közzéteszi a fertőzés előfordulásának gyakoriságát. Véletlenszerűen vesznek mintát influenzavírus kimutatására, ezek alapján az látható, hogy április első hetében már 25 százalékkal kevesebb influenzás beteget regisztráltak, tehát csökkenő tendenciában van a járvány. Hozzátette, ez igaz a koronavírusra is, illetve általában a felső légúti hurutos fertőzésekre, betegségekre, melyeknek nem kedvez a melegebb időjárás. 

 

Visszatérve az influenzát a más vírusos betegségektől való megkülönböztetésre Sonkoly Iván elmondta, a tünetek annyiban igazíthatják el az embert, hogy például a koronavírus legújabb változata jellemzően náthaszerű panaszokkal jár, így ha attól eltérő tünetek – például elhúzódó magas láz – jelentkeznek, felmerül az influenza lehetősége. Az első lépésnek azonban mindenképp a tesztelésnek kell lennie, amennyiben a páciensnek láza, légúti fertőzésre utaló panaszai vannak. A koronavírusteszt elvégzésére pedig már otthon is lehetősége van bárkinek, de kérhető a háziorvostól is, vagy a mentőszolgálat által működtetett mintavételi pontokon, szintén a háziorvos kezdeményezésére. 

 

Hangsúlyozta, bármelyik vírusfertőzésről van szó, a beteget mindenképp el kell különíteni, nem szabad közösségbe mennie. Fontos a tüneti kezelés, a bő folyadékfogyasztás, a láz- és fájdalomcsillapítás, illetve az orrcsepp és köptető használata, valamint a vitaminok szedése. 

 

Hozzátette, már az első tüneteknél érdemes telefonon konzultálni a háziorvossal, de amennyiben a betegség elhúzódik, vagy bármely panasz súlyosbodik, szükség lehet további kivizsgálásra, esetleges kórházi kezelésre. Magasabb kockázati tényezőbe tartozik az idősebb korosztály, illetve a tartós, krónikus betegségben szenvedők. 
 

Sarkadon is múlóban van az influenzaszezon

 

Sarkadon túl vannak a csúcson, immár lecseng az influenzajárvány – ismertette dr. Ilyés Mária sarkadi házi gyermekorvos. Hozzátette: a március 15-ei héten tetőzött a megbetegedett fiatalok száma, volt, hogy a három városi gyermekkörzetben a doktorok egy napon háromszáz pácienst fogadtak, a szakemberek pedig napi nyolc órában rendeltek, hogy elláthassanak mindenkit. 


Elmondta, a betegek száma két hétig magas volt. A járvány nem tűnt el teljesen mostanra sem, még mindig előfordulnak megbetegedések, amelyek előbb az iskolásokat, majd az óvodásokat, nemrég pedig a bölcsődéseket érintették főleg. Sorolta, hogy az influenzánál hirtelen kezdődő magas láz, fejfájás, majd nátha és köhögés a jellemző, a kicsik elesettek és bágyadtak. A megbetegedett gyermekeknek hét-tíz napig kellett otthon maradniuk, és általában elegendőnek bizonyult ezeket a tüneteket kezelni a gyógyszerekkel, szövődmények nem igazán fordultak elő a mostani szezonban. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában