Újranyitás

2022.04.23. 16:54

Két év után falunapoztak Örménykúton

Két évnyi, koronavírus okozta szünet után tartottak szombaton újra Örménykúti Falunapot és Örménykúti Szlovák Nemzetiségi napot. Az immár hagyománnyá vált, tizenhetedik ilyen települési esemény futóversennyel indult a községházánál.

V. E.

Szakács Jánosné felidézte a település történetét /Fotók: Vásári Erzsébet/

A rendezvény résztvevőit Szakács Jánosné polgármester köszöntötte. Megnyitóbeszédében felidézte a település múltját, fejlődését, illetve szólt a jelenkori helyzetéről is. Elhangzott például, hogy idén nem csupán egy átlagos falunapra gyűlhettek össze, hiszen 2022-ben ünnepli községük önálló történetének 70. évfordulóját. 

Elmondta, 1952-ben még száz százalékban dűlőutak menti tanyákból állt Örménykút, ahol még járda sem segítette a közlekedést, és a vezetékes víz is hiányzott. Mára azonban van gáz és áramszolgáltatás, vezetékes telefon, regionális ivóvízhálózat, még a külterületen is, továbbá kábeltévé, internet és felújított orvosi rendelő. Működik helyben csemegebolt, és nagyon büszkék 320 fős lakosságukkal a szépen rendezett házaikra, tanyáikra és közterületeikre, valamint arra, hogy egy békés, nyugodt településen élhetnek.

A falunapon a település kitüntetéseit is kiosztották. Örménykút Községért díjat kapott Kasikné Csík Zsuzsanna Csabacsűd - Örménykút Közös Önkormányzati Hivatal nyugalmazott jegyzője, Örménykút Szlovákságáért díjat pedig Lestyan Zsuzsanna, a Trefort Ágoston Általános Iskola tanára vehetett át.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában