NNK

2022.04.07. 18:24

Békésben nem csökkent az influenzás betegek száma

Az influenzaszerű megbetegedések számának öt hete tartó folyamatos emelkedése után a 13. héten országosan csökkent a betegek száma, azonban két megyében még mindig többen keresték fel orvosukat influenzás panaszokkal, mint a 12. héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.

MTI

Illusztráció: Shutterstock

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint a 13. héten, március 28. és április 3. között 25 százalékkal kevesebb beteget regisztráltak, mint az előző héten. A jelentések alapján végzett becslés szerint a 13. héten 20 500-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz. Békés megyében nem változott az orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. Az influenzaszerű megbetegedéseket változatlanul a 3-14 éves gyerekek között diagnosztizálták a leggyakrabban (36,4 százalék), a betegek 35,6 százaléka volt fiatal felnőtt, a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 19,7 százaléka, 8,3 százalékuk pedig 60 éven felüli volt. A tavalyi év 40. hete és az idei év 13. hete között 1328 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK laboratóriumában, ezekből 294 esetben igazolták az influenza A vírust, 148 megbetegedés hátterében a légúti óriássejtes (RSV), 26 esetben adenovírus-, 95-ben pedig koronavírus-fertőzés állt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában