Március 8.

2022.03.08. 10:19

Így ünneplik a nőnapot a világ különböző pontjain

A nemzetközi nőnapot 1917 óta minden év március 8-án ünnepeljük. A nők iránti megbecsülés és tisztelet napját az ENSZ is a világnapok között tartja számon.

Illusztráció: Shutterstock

Napjainkban virágcsokrok, csokoládék, ékszerek, finom vacsorák jutnak eszünkbe, amikor a nőnapra gondolunk. Eredetileg azonban egy munkásmozgalmi eredetű, demonstratív nap volt az, aminek talaján kivirágzott ez az ünnep. A textilipari nődolgozók 1857. március 8-án New York utcáira vonultak, magasabb fizetésért és emberibb munkafeltételekért tüntettek. 

Ez volt az első március 8-hoz köthető esemény. 

Ugyanakkor az első nemzetközi nőnapot február utolsó vasárnapjára, 28-ára igazítva tartották meg 1909-ben az Egyesült Államokban.

Majd 1917. március 8-án (a juliánus naptár szerint február 23-án, azaz: február utolsó vasárnapján) Oroszországban nők tüntettek kenyérért és békéért. Négy nappal később – nem közvetlenül ennek a tüntetésnek a hatására – II. Miklós cár lemondott, s polgári kormány alakult, mely szavazójogot biztosított a nőknek. Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma is, mely a világ legtöbb országában március 8-a.

Ahány ház, annyi szokás

A különböző országokban eltérő módon fejezik ki a férfiak a nők iránti tiszteletüket és megbecsülésüket március 8-án. Romániában és Bulgáriában például ez az ünnep egybe esik az Anyák napjával. Így nem csak az urak lepik meg virággal a hölgyeket, de a gyerekek is apró ajándékokkal örvendeztetik meg szüleiket és nagyszüleiket.

Az olasz férfiak pedig sárga mimózákat tartalmazó virágkompozíciókat ajándékoznak nőnapon. Az olasz  – politikus és partizán – Teresa Mattei választotta ezt a virágot a francia jelképek, a viola és a gyöngyvirág helyett, mert úgy érezte, ezek a virágok Olaszországban ritkák és drágák.

Portugáliában ilyenkor gyakran csajos estét tartanak a hölgyek, és férfiak nélkül mennek el vacsorázni vagy bulizni.

 

Pakisztánban a dolgozó nők minden évben ezen a napon emlékeznek meg arról a folytonos harcról, melyet az őket megillető azonos jogokért vívnak az élet számos területén. Sok helyen ezt a napot a nők egyenlő jogaiért való küzdelemnek dedikálják. Például Lengyelországban is gyakoriak a feminista megmozdulások ezen a napon.

Kínában a hölgyek kapnak egy fél nap szabadságot, hogy jusson egy kis idejük magukra is. Sőt munkaadójuk sokszor még valamilyen apró figyelmességgel is meglepi őket.

Közép- és Kelet-Európában, köztük hazánkban is, szintén szokás, hogy az urak virággal és csokoládéval lepik meg az életükben jelenlevő hölgyeket. Elsősorban családtagjaikat és kollégáikat, de sokan gondolnak azokra a hölgyekre is, akikkel tudják, hogy aznap találkozni fognak, számukra is készülnek egy szál virággal.

 

Hazánkban is átalakuláson ment keresztül a nőnap

Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. A következő évben, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek. A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól szovjet mintára március 8-án tartották meg. A rendszerváltás után a nőnap Magyarországon is elvesztette eredeti munkásmozgalmi hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában