Gyula

2022.03.20. 06:53

Az Almásy-kastély hatodik születésnapját ünnepelték

Különleges programmal, látványos tacskótalálkozóval, az új kabalafigura, Gróf Tacskó Dénes és egy szintén új kiadvány bemutatásával ünnepelték a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont hatodik születésnapját.

Fotó: Imre György

Pénteken volt hat éve, hogy az Almásy-kastély Látogatóközpont főépülete megnyitotta kapuit, és ezzel párhuzamosan megnyílt az állandó kiállításunk is – tudtuk meg Fábián Tamástól. Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője elmondta, évről évre igyekeznek kitalálni valami újdonságot, hogy miként ünnepeljék a születésnapot.

 

– Idén jelképesen a kastélyt, a kiállítást ajándékoztuk meg egy új kabalafigurával, gróf Tacskó Dénessel, „Döncivel”, illetve bemutattunk egy új kiállításvezetőt is.

A szakember elmondta, a figura kiválasztásában szerepet játszott, hogy Schell Antónia, Almásy Dénes gróf egyenesági leszármazottjának visszaemlékezései szerint több tacskója is volt a családnak. Schell Antónia anyai nagyanyja Almásy Gabriella, dédnagyapja gróf Almásy Dénes, dédnagyanyja Károlyi Gabriella volt. Édeasanyja, Woracziczky Johanna kimondottan kötődött leánykori otthonához, a kis Antóniának is a gyulai kastélyban adott életet.

 

A szombati rendezvény délelőtt 10 órakor látványos tacskótalálkozóval kezdődött a kastélyparkban, ahová mintegy harminc kutyát hozták el a gazdáik. Ezt a programelemet az Alt Sándor vezette Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub koordinálta, a találkozó házigazdájaként és összeállítójaként Simon Csaba látássérült ParAgilitys versenyző közreműködött. Tacskófelvonulás, ügyességi bemutatók és játékok egyaránt szolgálták a kikapcsolódást. Minden tacskó a nyakörvre tehető emlékbilétát kapott. Simon Csaba elmondta, 1870-es években törzskönyvezték az első tacskót, ami akkor nagyobb volt, a most ismert fajtánál. Tenyésztési munka eredménye a ma ismert elegáns típus.

 

Különleges kiadvány készült

 

Az eseményen a kabalafigura mellett bemutatták a „Gróf Tacskó Dénes – Kalandozz a kastély kedvenc kutyusával!” című kiadványt is. A gyermekeknek készült kis kiállításvezetőt a látogatóközpont két tárlatvezetője, Szák Orsolya és Szilágyi Sándor írta, az illusztrációkat a szintén gyulai Opra Tamás készítette. Fábián Tamás elmondta, hosszabb távon sok mindent építenek majd a kabalafigurára, foglalkoztatók, gyermekek számára szervezett múzeumpedagógiai foglalkozások, különleges tárlatvezetések épülnek majd az újításra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában