Beruházás

2022.02.25. 19:00

Több helyen felújítanák a járdákat Sarkadon

Több helyen tennék rendbe a járdát Sarkadon egy 45 millió forintos beruházás keretében – ismertette dr. Mokán István polgármester.

L. B.

Hozzátette, a képviselő-testület nemrég tartott ülésén arról döntött, hogy ennek érdekében nyújtanak be pályázatot egy belügyminisztériumi felhívásra: 38,2 millió forint támogatásra számítanak, a fennmaradó 6,8 millió forintot pedig saját erőből biztosítanák. Sorolta, hogy mely forgalmas szakaszokon korszerűsítenék a szakaszokat. Egyrészt az épülő tanuszoda előtt újítanák fel a járdát az Anti úton, másrészt a Kossuth utcában a Bihar utca és az Éden-tavak között, harmadrészt pedig a Gyulai úton a vendégháznál. Emlékeztetett: az elmúlt években sikeresen szerepeltek a belügyminisztériumi pályázatokon, így nyertek támogatást a Zsarói, a Jókai és a Nagykert utcák felújítására is. A Zsarói és a Jókai utcákat immár korszerűsítették is, a Nagykert utcában pedig idén valósul meg a beruházás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában