Tájékoztatás

2022.02.08. 07:30

Rendkívüli testületi ülést tartottak Szarvason

Rendkívüli testületi ülést tartottak a napokban Szarvason. Babák Mihály polgármester elmondta, a tanácskozásra azért volt szükség, mert a januári képviselő-testületi ülés óta több olyan, a települést érintő aktualitás is felmerült, amiről tájékoztatni szeretnék a lakosságot.

V. E.

Babák Mihály számolt be az aktualitásokról /Fotó: Bencsik Ádám/

Fotó: Bencsik Ádám

Az első ilyen a Szent István szimfonikus zenekar működtetése, amit Szarvas vett át, mert Zugló nem vállalta tovább. Ennek költségeit támogatásból finanszírozzák, melynek első részlete, mintegy 21 millió forint a napokban meg is érkezett, amit tovább is adnak a szimfonikusoknak. A városvezető elmondta, a zenekar működtetése tehát meg fog jelenni Szarvas költségvetésében, de nem kerül pénzbe a településnek. A második téma szintén a költségvetést érinti – mondta el Babák Mihály. Érkeztek be ugyanis kifogások a 2022. évi büdzsével kapcsolatban. Hangsúlyozta, nap mint nap keresik a megoldásokat arra a grémiummal, hogy a költségvetést egyensúlyba hozzák. Persze van még hátra néhány döntés a témában, de az állami támogatás folyamatosan érkezik a béremelésekre, amit mindenkinek megadtak, illetve kiegészítő források biztosítására is lesznek lehetőségek. A rendkívüli ülés harmadik témája a pavilonépület alapkőletétele volt. A városvezető elmondta, ez egy olyan fejlesztés, amire régóta vártak, hiszen a több, mint 100 éves Erzsébet-ligeti pavilon felújítása már nagyon időszerű volt. Időközben pedig arról döntöttek, hogy a munkálatokat „mélyebbről” kezdik, így a régi alapot és az eredetileg meghagyni tervezett négy oszlopot is újakra cserélik. Ennek érdekében az építési engedélyt módosítják. Hozzátette, a kivitelezők már megvannak, a 200 millió forintos önkormányzati önerő pedig benne van a költségvetésben, ami jelenleg hiányként mutatkozik, de állami támogatást igényelnek rá. Téma volt még a Vas-Fémipari Zrt. felszámolásának befejezése. Babák Mihály elmondta, már jelentkezett is náluk az új, szegedi tulajdonos, aki egy ingatlanhasznosító. Tárgyalásuk során kiderült, hogy az ingatlanokat elsősorban szeretnék bérbe adni, ennek érdekében kialakítanak azokban többek között műhelyeket, lakásokat és különböző kereskedelmi, illetve vendéglátós létesítményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában