Projektek

2022.02.21. 11:17

Már készítik az utat a sportközponthoz Szarvason

Több nagy és néhány kisebb projekt is folyamatban van Szarvason. Építenek többek között Honvédelmi Sportközpontot, fejlesztik a Szent Klára Gyógyfürdőt és a csapadékvizet elvezető csatornahálózatot, illetve részt vesznek az AGORA – Interreg Duna Transznacionális projektben. Ezek jelenlegi állásáról tájékoztatta hírportálunkat Babák Mihály, Szarvas polgármestere.

Vásári Erzsébet

Babák Mihály a Lengyel-palotában ismertette a várost érintő jelenlegi fejlesztéseket /Fotó: B. Á/

Babák Mihály elsőként a leendő Honvédelmi Sportközpontról számolt be, amely a Honvédelmi Minisztérium beruházása. Kifejtette, a projekt teljes lebonyolítását a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) végzi. Önkormányzatuk azt vállalta, hogy az építkezéshez szükséges területet ingyenesen állami tulajdonba adja, és a telekhatárig megtervezteti és kiépíti a szükséges közműveket, útcsatlakozást. Utóbbiak megrendelése megtörtént, ahogy a szolgáltatói szerződések aláírása is. Az elektromos áram kábelét már lefektették, a víz bekötése még folyamatban van, a gázszolgáltató pedig a tavalyi év második felében végzett a kivitelezéssel. Hátra van még a szükséges közművek és útcsatlakozás telekhatárig történő kiépítése, és az útépítés. A Szent Klára Gyógyfürdő fejlesztéséről Babák Mihály elárulta, annak előkészítésére a Kisfaludy pályázaton nyertek 125 millió forintot. A vázlattervek elkészültek, amelyeket a képviselő-testület jóváhagyott a megvalósíthatósági tanulmánnyal együtt. Ezután a tervek elkészítésére közbeszerzési eljárást folytattak le, amelynek keretében az Építészeti és Mérnöki Műhely Kft.-t választották ki. A tervkészítés részükről folyamatban van, benyújtási határidejük február 28-a. Mindeközben folyamatosan egyeztetnek a fürdő vezetésével. A projektben szükséges intézkedés még egy közbeszerzési szakértő megbízása, és a feltételes közbeszerzés lefolytatása. Csapadékvíz elvezetését szolgáló csatornahálózat fejlesztésére 2021 januárjában nyújtott be pályázatot Szarvas, mintegy 500 millió forintos TOP-os forrást nyertek a kivitelezésre. 

Az érintett területek a Dózsa György, a Tessedik Sámuel, az Arany János, a Vajda Péter, a Martinovics, a Szent László, a Budai Nagy Antal és a Lehel utca. A projekt kapcsán a támogatási szerződést már aláírták, hátra van még a közbeszerzés előkészítése, és a pályázat megvalósítása. Továbbá idén a TOP Plusz program Élhető települések című csapadékcsatorna projektre is pályáztak, amelynek benyújtási határideje január 14-e volt. Itt 269 millió forintot igényeltek az Ady, Bem József, Kálvin, Hunyadi János és az Állomás utcai csapadékcsatorna építésére. Jelenleg a beadvány elbírálására várnak – mondta el a polgármester. Babák Mihálytól megtudtuk, a város részt vesz az AGORA – Interreg Duna Transznacionális projektben, amelynek megvalósítási határideje de­cember 31-ig tart. Fő célja, hogy változást érjenek el a közigazgatási munkafolyamatokban helyi és régiós szinten az önkormányzatok kapacitásának növelésével, új működési módok és eszközök tesztelésével, illetve bevezetésével. Továbbá a helyi értékekben rejlő lehetőségeket is kihasználnák. A projekt fő célterülete Szarvason a Mitrovszky kastély lett, de bevonták még a Városfejlesztési Ütemtervbe a Zebra Klub épületét, a volt Úttörőházat és a Plastolust is. A teljes szarvasi költségvetés több mint 82 ezer euró. A pályázat fő vezető partnere Kolozsvár önkormányzata – Románia, és további 16 partner, többek között Horvátországból, Ausztriából, Szlovéniából és Magyarországról.

Klímastratégiákat dolgoznak ki

Babák Mihály elmondta, Szarvas több mint 10 millió forint támogatást nyert még 2020-ban a KEHOP Klímastratégiai pályázatán. A projektben konzorciumvezetőként vesznek részt, tagjai még Csabacsűd és Hunya. Lényege, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programmal összhangban segítsék a klímaváltozáshoz történő hatékony alkalmazkodás társadalmi feltételeinek megteremtését. Főbb elemei: a települések klímastratégiájának kidolgozása, előadások, workshopok, tanulmányi versenyek, médiakampány és tanulmányút lebonyolítása. A program folyamatban van, befejezési ideje június 30.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában