Farsang

2022.02.28. 10:01

Lovakkal vonultak fel Vésztőn

Összesen tizenkét lóval, tíz hátassal és fogat húzta lovaskocsival vonultak fel vasárnap Vésztőn a benzinkúttól a vasútállomásig, majd onnan a Deák Ferenc utcai karámokig a Viharsarki Lovasbarátok Egyesületének rendezvényének keretében. A farsangi akcióhoz helyi lovasok is csatlakoztak.

L. B.

Színes látványt nyújtott a lovasok felvonulása /Fotó: Kuti István/

Juhászné Szabó Csilla, a vésztői egyesület tagja elmondta, hogy a karámoknál számos játékkal, jelmezversennyel, lovaglási lehetőséggel várták a kisgyermekes családokat, emellett télűző, tavaszváró jelleggel kiszebábot égettek, továbbá süteményvásárt szerveztek, amelynek bevételét az agytumorral küzdő hétéves kisfiú, Fazekas Benett gyógyulására ajánlották fel. A Simon Zsuzsanna vezette egyesület két baráti társaság összefogásával jött létre 2020 nyarán, és célul tűzték ki, hogy szórakozási, sportolási lehetőséget biztosítsanak a vésztőieknek, hogy még inkább felpezsdítsék és még színesebbé tegyék a város életét. Fontosnak ítélik a hagyományok őrzését is. A farsangi akció után gyereknapra készülnek kiemelt programmal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában