TOP

2022.02.22. 06:35

Közösségi terek sora újult meg Békésen

Több közösségi tér újult meg a közelmúltban Békésen pályázati támogatásoknak köszönhetően, illetve néhány létesítmény fejlesztése még folyamatban van. A pályázati projektben a kulturális központban, Dánfokon, a civil házban, a Szent Lázár Alapítványnál és a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójánál egyaránt beruházások valósultak meg, a könyvtár fejlesztése pedig jelenleg is folyamatban van.

Papp Gábor

Dr. Pappné Darida Andrea és Kálmán Tibor mutatták be a könyvtárban zajló fejlesztéseket /Fotó: I. Gy./

A beruházások megvalósítására, illetve több program megszervezésére a Híd a Madzagosok Között Helyi Közösség nyújtott be pályázatot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) kiírásán – tájékoztatta hírportálunkat Kálmán Tibor polgármester. Mint megtudtuk, az említett közösséget öt, a közszférához, hat, az üzleti szférához tartozó tag és kilenc civil szervezet alkotja. A konzorcium összesen 400 millió forintot nyert el az említett TOP-os program keretében, amelyből egyrészt közösségi tereket alakítottak ki és újítottak meg Békésen 207 millió forintból, másrészt számos programot, rendezvényt is életre hívtak, ugyancsak a helyi közösségek erősítése érdekében. Kálmán Tibor elmondta, jelenleg is zajlik áthúzódó projektként a Püski Sándor könyvtár közösségi tereinek fejlesztése. Mint kifejtette, a TOP CLLD-s beruházásban a felnőttkönyvtárnál egy ifjúsági és babasarkot alakítanak ki, ezenfelül az intézmény akadálymentesítése és a mosdók felújítása is megtörténik. Megemlítette: egy hazai támogatásnak köszönhetően közel 4 millió forintból a berendezés egy része is megújul. A beruházás kulcsprojektjét a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ belső tereinek megújulása jelentette. Mint azt korábban hírportálunk Kálmán Tibortól és dr. Pappné Darida Andrea, a kulturális központot is irányító Békési Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójától megtudta, a művelődési központban létrehoztak egy többcélú rendezvény-, illetve konferenciatermet is. Teljesen új, korszerű információs pultot alakítottak ki, ami mellett Kultúr Kávéház várja a látogatókat. Ez utóbbihoz csatlakozik egy belső, ízlésesen létrehozott terasz is, ahol például egy-egy esemény szünetében, előtte vagy utána kávézhatnak, beszélgethetnek a jelenlévők. A korábbi klubteremben VIP-szobát alakítottak ki, amely családi rendezvények, lakodalmak, születésnapok, névnapok és vállalkozók eseményeinek lebonyolítására egyaránt alkalmas. A burkolatokat ebben a helyiségben a pályázat segítségével korszerűsítették, cserélték, a többi munkát itt saját forrásból készítették el. Ugyancsak saját forrásból festették ki a kulturális központ nagytermét vagy színháztermét. A pályázati támogatás segítségével pedig fejlesztették a technikusi páholyt, közel 11 millió forintból szereztek be hang- és fénytechnikai eszközöket. A berendezések már több koncerten is bizonyítottak. Emellett az előírásoknak megfelelően több nyílászárót is cseréltek.

Dánfokon bővítették a szabadtéri foglalkoztatót 

A TOP-os beruházássorozat ­keretében bővítették a dánfoki szabadtéri foglalkoztatót, ­aminek részeként két, egyenként­ 81,45 négyzetméter alapterületű foglalkoztatóterületet alakítottak ki. A fejlesztés megoldást nyújt a helyhiány miatt korábban felmerült problémákra, egyben lehetőséget biztosít a közösségi események kulturált, színvonalas körülmények közötti megtartására. Megújultak a civil ház belső terei. A Szent Lázár Alapítvány akadálymentesített, kreatív közösségi teret hozott létre. Füves labdarúgópálya és strandröplabdapálya épült a Soványhát utcában a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójával együttműködésben. Emellett még hátra van a békési Szentháromság-plébánia közösségi termében egy fejlesztés. Kálmán Tibor elmondta, nagyon bízik abban, hogy a megújult, újonnan kialakított közösségi terek sokakat vonzanak majd. A polgármester hangsúlyozta, ha lesznek hasonló pályázati lehetőségek, azokkal is élni szeretnének majd a városi közösségek erősítése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában