Vigyázzunk a metszéssel!

2022.02.12. 10:24

Hamarosan kezdődhetnek a kerti munkálatok

Lassan vége a nagy hidegnek, így újból lehet a kertben dolgozni.

Ny. L.

Hankó János elnök /Fotó: Imre György/

Hankó János, a Békéscsabai Stark Adolf Kertbarát Kör elnöke adott hasznos tanácsokat. Hangsúlyozta, a kerti munkák közül a metszést kezdhetjük el. Ez egy komplex feladat, amit úgy kell végrehajtani, hogy a gyümölcsérlelés, a hajtásnövekedés­ és a fáink minden más életfunkciója is egyensúlyban legyen. – A metszéssel megőrizzük a fák kondícióját, a szellős kialakítással gyéríthetjük a gombás fertőzéseket, és lehetővé tesszük a napfény bejutását a korona belsejébe – emelte ki az elnök. – A metszés segíti a vegyszeres védekezés eredményességét, az alacsonyabb fákról pedig könnyebb a termést leszedni.

Alapszabály, hogy ne metsszük túl a fákat, de gyengén sem.

Előbbi esetben kevesebb gyümölcs terem, utóbbinál a hajtásnövekedés szenved csorbát. Minél erősebb ugyanis a visszavágás, annál intenzívebb a növekedés. Ebből a néhány dologból is jól látszik, mennyire fontos a növények számára, valamint a megfelelő és jó minőségű termés szempontjából ez művelet. A metszéshez elengedhetetlen a jó szerszám és a megfelelő szakmai ismeret is. Hankó János elmondta, arra feltétlenül figyeljünk, hogy a visszavágást csak akkor kezdjük el, amikor napközben már plusz hőmérsékletet mutat a hőmérő. A megfelelően elvégzett metszéssel a fák élettartamát meghosszabbíthatjuk. Ne féljünk szakembert hívni, ha a művelettel nem boldogulunk, hiszen a metszéssel az egész éves munkát lehet könnyebbé és eredményesebbé tenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában