Visszatérő problémák

2022.02.15. 13:48

A nagy sár és a kátyúk miatt panaszkodnak Békéscsabán

Esős időszakokban nagy a sár a ligeti temetőnél lévő parkolóban – emiatt panaszkodott hírportálunknak több olvasó. Az önkormányzatnál elmondták, hogy kátyúzással igyekeznek rendben tartani a területet. Évekkel ezelőtt egyébként készültek tervek parkolók építésére.

Licska Balázs

Visszatérő probléma, hogy nagy a sár és sok a kátyú a ligeti temetőnél lévő parkolóban /Fotó: Bencsik Ádám/

Szente Béla önkormányzati képviselő kifejtette, visszatérő problémáról van szó, minden évben többször is rendbe kell tenni a ligeti temetőnél lévő parkolót, amit rendszeresen kér is. Nemrég szintén lépett az ügyben, ugyanis a szokásos gondot szerinte tetézte, hogy a Wenckheim turista- és kerékpárút Ligeti sori építése miatt a kivitelező használta egy ideig a területet. 

A vállalkozó elmondta, hogy még tavaly rakták le a szegélyköveket két hétre a területen, és azokért naponta egyszer fordult be egy markoló. Hangsúlyozta, akkor rendbe tették a használt területet. Most a bekötő részeken a nagyobb mélyedésekbe zúzottkövet szórnak majd. 

Az önkormányzat a pénzügyi lehetőségei figyelembevétele mellett kátyúzással igyekszik fenntartani a jelenlegi szórt utat és parkolót – ismertette Szarvas Péter polgármester. Hangsúlyozta, fontosnak ítélik, hogy rendezett legyen a terület, ezért az elmúlt években saját forrásból felújították a járdát a Széchenyi ligetben a katolikus temető és az izraelita imaház között. 

Több olvasó is felvetette, hogy most, amikor a Modern Városok Program keretében csaknem 10 milliárd forintból építenek, újítanak fel utakat és járdákat, miért nem szánnak némi összeget a ligeti temetőnél parkolók kialakítására. Szarvas Péter polgármester erre elmondta: a parkolót azért nem érintheti a nagyszabású projekt, mert a kapott támogatás csak útépítésre vagy -javításra fordítható. 

Hozzátette, 2009-ben készültek tervek a ligeti temetőnél parkolók létesítésére: akkor tizennyolc merőleges parkoló – közülük kettő mozgáskorlátozott – építésében, valamint a bemenő út aszfaltozásában gondolkodtak. Ám a terv engedélye az eltelt több mint egy évtized alatt lejárt. Ha meg szeretnék valósítani, akkor a tervet felül kell vizsgálni, majd újra építési engedélyt szerezni rá. 

Sorolta, hogy – a városban jelenleg is zajló beruházásokat figyelembe véve, parkolók létesítése esetén – a terv felülvizsgálata, az engedély beszerzése, valamint a kiviteli terv elkészítése nagyjából egy-másfél millió forintba kerül. A kivitelezés 2009-ben hétmillió forintot tett volna ki, a költség ma biztos, hogy nagyságrendekkel több lenne. Megosztotta azt is, hogy a beruházásról mindenképpen egyeztetne az önkormányzat a temetőt fenntartó katolikus egyházzal. 

Inkább a szemét jelent gondot

A katolikus egyház részéről Szigeti Antal atya elmondta, szívesen együttműködnek az önkormányzattal a parkolók kapcsán, de úgy véli, alapvetően a város feladata azt rendben tartani, mivel azt a területet nem az egyház kezeli. Az egyházhoz tartozó belső utak javítása folyamatban van. Emellett az elmúlt időszakban a kerítéseket is rendbe tették. Sáros parkolók miatt nem kapnak panaszt, sokkal inkább a szemét jelent problémát. Ugyanis volt egy tároló, amibe nemcsak a temető területéről, hanem kívülről is lehetett hulladékot pakolni, és a koszorúk, virágok mellé bizony kerültek építési törmelékek, állati tetemek is. Ezt a helyet megszüntették, ilyenkor viszont az a gond, hogy messze van a másik szeméttároló. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában