Forschner Rudolf

2022.01.11. 16:05

Tizenötmillió forintos civil adományból vettek ultrahangot Szarvason

Minden idők legnagyobb civil adományozása történt meg decemberben Szarvason – írta meg a januári Szarvas és Vidéke. Megtudtuk, a készülékre Forschner Rudolf, a város szülöttje, neves gasztronómus, a Fehér Asztal Lovagrend alapító tagja és Szarvas Város Baráti Körének – jelenleg Budapesten élő – rendkívül aktív tagja biztosított 14 millió 550 ezer forintot, ami a készülék nettó értéke. Az összeghez az önkormányzat tett hozzá közel 4 millió forintot, így vásárolták meg a közel 18 és fél millió forintos kardiológiai ultrahangot.

V. E.

Babák Mihály polgármester, Forschner Rudolf és dr. Kozma György főorvos/Fotó: Babák Zoltán/

Az eseményen köszönetet mondott Babák Mihály polgármester, dr. Lakatos Ferenc kardiológus főorvos, dr. Kozma György főorvos, a Szakorvosi Kft. ügyvezetője, dr. Melis János címzetes főjegyző, Bődi János, a baráti kör elnöke Forschner Rudolfnak. Megtudtuk, az adományozó már korábban is számos alkalommal tett tanúbizonyságot szülővárosa iránti nagylelkűségéről. Példa erre a baráti körön belül létrehozott Forschner Alap a szegény sorsú szarvasi családok támogatására, vagy az '56-os zászló, illetve a '48-as hősök emléktáblája adományozása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában