Vidékfejlesztési program

2022.01.24. 08:43

Termelői piacot alakíthatnak ki Körösladányban

Hamarosan mintegy 150 millió forintból épülhet helyi termelői piac – tájékoztatott Kardos Károly polgármester. A városvezető kérdésünkre elmondta, a Vidékfejlesztési Program keretében, a Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális és eszköz fejlesztése című pályázati kiíráson 100 millió forintot nyertek a célra, amihez az önkormányzat 50 millió forintos saját forrást biztosít majd.

P. G.

Illusztráció: Lang Róbert

Kardos Károly kitért arra, hogy a beruházás, az új létesítmény kiviteli tervei már elkészültek, annak birtokában várhatóan februárban kiírják a fejlesztésre a közbeszerzést. A polgármester kifejtette, a beruházás részeként kialakítanak egy épületet, melyhez fedett, mégis szabadtéri elárusítóhelyek is kapcsolódnak majd. A termelői piac a 47-es út mellett, a helytörténeti gyűjtemény közelében kap majd helyet, egy jelenlegi, kevésbé jó állapotú ingatlan helyén. 

– A fejlesztés megvalósítását több ok is indokolja. A jelenlegi piac nem felel meg az előírásoknak, és a kor igényei is sokat változtak az elmúlt időszakban – fogalmazott a polgármester. 

– A csütörtöki és szombati piaci napokon ugyanakkor sokan vásárolnak, vásárolnának. Ez a fajta kereskedelem amúgy is fontos része a vidéki létformának, és a helyi termelők számára mindenképpen szeretnénk megteremteni a lehetőséget, hogy portékáikat értékesítsék. Ezenfelül a piac nemcsak a vásárlások színtere, program is, ahol az emberek szívesen találkoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában