Közgyűlés

2022.01.28. 21:00

Sportrendeletet fogadott el a békési testület

P. G.

Elfogadta a város új sportrendeletét, illetve ezzel párhuzamosan sportkoncepcióját és sportfinanszírozását csütörtöki ülésén a békési képviselő-testület – jelentette be a grémium tanácskozását követő sajtótájékoztatón Kálmán Tibor. Békés polgármestere elmondta, egy 2008 óta tartó munka eredménye a sportrendelet, amelynek megszületéséig sok-sok egyeztetést folytattak le sportvezetőkkel és pénzügyi szakemberekkel egyaránt. 

Kálmán Tibor kiemelte, a munkát Polgár Zoltán alpolgármester fogta össze, és a nemrég felállított sporttanács segítségével öntötték végleges formába. Hangsúlyozta, a dokumentum létrejötte komoly, előremutató lépés, hiszen az egyértelműsíti azokat a lehetőségeket és feltételeket, amelyek alapján az egyes sportszervezetek önkormányzati támogatáshoz juthatnak. Mint mondta, eddig is mindig beterveztek, és ezentúl is beterveznek a költségvetésben támogatást a sportra, az új sportfinanszírozási, pontozásos rendszer segítségével azonban teljesen kiszámíthatóvá válik mindez a klubok és az egyesületek számára. Így minden sportszervezet egyértelműen tud kalkulálni a támogatási összeggel.

– A testület felülvizsgálta a helyi nemzetiségi önkormányzatokkal való megállapodásokat is. Kálmán Tibor ennek kapcsán kifejtette, mind a négy nemzetiségi önkormányzat, a német, a roma, a román és a szlovák nemzetiségi önkormányzat is ott van mindenhol a város életében. 

– Kiváló önálló rendezvényeket hívnak életre, és a békési nagyrendezvényeken társszervezőként, illetve számos területen járulnak hozzá a város életéhez, élénkítik Békés életét – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában