Közmeghallgatás

2022.01.12. 07:02

Igyekeznek megoldani a lakosság észrevételeit Medgyesbodzáson

A településen az óév utolsó időszakában megtartották a közmeghallgatást. Varga Gábor polgármester elmondta, volt érdeklődés Gábortelepen és Bodzáson is. A két településrészen hasonló felvetéseket fogalmaztak meg a lakosok.

CS. I.

Varga Gábor alpolgármester a községháza udvarán az épülő gépszínt mutatta, több fejlesztés is tervben van /A szerző felvétele/

– A rendezetlen porták okoznak fejtörést a szomszédoknak, az elhanyagolt, elhagyatott, romos lakóházakkal komoly gondok vannak. Jegyzői hatáskörben a tulajdonosok felé megtesszük a szükséges lépéseket. Van arra is példa, ha rendeződnek a tulajdonviszonyok, akkor az önkormányzatnak felajánlják, és abban az esetben az ingatlanok sorsával, esetleges hasznosításával kapcsolatban könnyebb jó döntést hozni – tette hozzá a település vezetője. A másik téma a belterületi utak állapotát érintette. Sok utcában sok éve készült útalapok szolgálják az ott élőket, ám azok is az idő múlásával kifogásolható állapotba kerültek­. – A TOP-os pályázatok keretében próbálunk forrásokhoz jutni, első körben egy bodzási és egy gábortelepi utcát ­szeretnénk nyertes pályázat esetén megújítani – mondta a polgármester, aki a lakosság észrevételét (gyakoriak a közvilágítással kapcsolatos panaszok) tolmácsolja a szolgáltató felé, és még szorosabb, konstruktívabb együttműködést remél. Medgyesbodzáson nincs iskola, de a település óvodája működik, 2021 szeptemberében fenntartóváltás történt, az intézményt átvette a katolikus egyház, ezzel komoly megtakarításhoz jutott az önkormányzat.

Úgy kalkulálnak, körülbelül 18-20 millió forint az a pénz, amit a folytatásban akár a pályázati forrásaik önerejére fordíthatnak. Mert pályáznak folyamatosan – erősítette meg az alpolgármester, Varga Gábor. Hozzáfűzte, az önkormányzat zavartalan működése érdekében – Erdős Norbertnek, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárának is köszönhetően – kétszer kaptak 2021-ben rendkívüli támogatást. – Első körben 14 millió 642 ezer forint érkezett, míg második alkalommal 19,5 millió forintot igényeltünk, és kaptunk 4,7 milliót. Ezeket a forintokat a kifizetetlen számlák rendezésére fordítottuk – tájékoztatta hírportálunkat az alpolgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában