Gádoros

2022.01.17. 13:47

Folyamatosan képzi magát a díjazott ápolónő, Tisóczki Evelin

Tisóczki Evelin, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére kapta meg 2021-ben a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója díját. Sok Békés megyeinek ismerősen cseng a név? Nem véletlen. Oros­házi és gádorosi kötődéséről ő maga árult el részleteket.

Csete Ilona

Más probléma is akadt a családban, ami motiválta a pályaválasztását: édesapja betegsége. Ritka idegrendszeri autoimmun kór támadta meg a szervezetét. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán élet és halál között. 

– Az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő. És beigazolódott: apukám meggyógyult. Betegsége tette nyilvánvalóvá számomra azt a tényt, hogy a gyógyszerek és a terápiák mellett van valami más is, ami gyógyít. Ahová a tudomány nem ér el, ott van Isten keze. Hiszek abban, hogy minden ember valamilyen céllal születik a világra, hogy beteljesítsen valamilyen küldetést. Az én küldetésem az, hogy alázattal szolgáljam a beteg embereket. Más hivatást el sem tudnék képzelni magamnak. 

Evelin az orosházi Táncsics gimnáziumban érettségizett, majd a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán végzett diplomás ápolóként. 

– Én ápolónőnek születtem. Szeretek törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Az ápolói hivatás nem könnyű, ám a legszebb. Évekig váltott, 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mi az életben az igazán fontos. Megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét. 

Tisóczki Evelint emberi hozzáállása, példamutató személyisége tette méltóvá a díjra /Fotó: BMH/

Tisóczki Evelin a négyéves főiskolai tanulmányai mellett elvégzett egy betegsegítő önkéntes képzést, majd évekig a szegedi Talentum Alapítványnál és a Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítványnál tevékenykedett. A szegedi egyetemen két évig volt élettan-­demonstrátor. 

– Annyira beleszerettem a sebészetbe, hogy már a főiskolai tanulmányaim alatt dolgoztam a sebészeti klinikán, akkor még segédápolóként. A diploma megszerzését követően az SZTE ÁOK Sebészeti Klinikáján kezdtem, majd felvételiztem Szegedre, az abban az évben induló ápolás-mesterképzésre. Nem vettek át levelező szakra, így kerültem Buda­pestre, majd a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karára, ahol egyetemi okleveles ápolóként végeztem. Jelenleg a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban dolgozom osztályvezető főnővérként. A neurológiai és stroke-osztályon először éreztem azt, hogy minden reggel szeretek bejárni, mert kiváló a közösség és remek emberek dolgoznak velem – vallott szakmai pályájának alakulásáról Evelin, akinek dr. Berzéné Vági Andrea ápolási igazgató felajánlotta, hogy az újonnan létrejött oltópontot vezesse. 

A Békés megyei kis faluból indult

Tisóczki Evelin egyszerű családban nőtt fel. Büszke a gyökereire: – A szüleim nélkül nem lennék ma olyan ember, amilyenné váltam. Nem felejtem el, honnan indultam: egy Békés megyei kis faluból, ahol megtanultam, milyen becsületesen élni és kitartani minden körülmények között. Számomra a két legfontosabb ember Tisóczki József, az édesapám és Tisóczkiné Meggyesi Ilona, az édesanyám. A Táncsics gimnáziumból Laskovicz Juliannára és Gabnai Edit tanárnőkre nagy tisztelettel gondolok. Ők támogattak az elképzeléseimben mindvégig. És köszönettel tartozom mindazoknak, akik megmutatták nekem azt is, hogy én milyen ember nem szeretnék lenni soha az életben. Evelin gyönyörű, fiatal, szőke hölgy. Sokszor érezte magát beskatulyázva. A sztereotípiák sajnos működnek… – Gyakran éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom. Be akartam bizonyítani, nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel – tette hozzá határozottan. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában