Megkezdődtek a Bona Fide Estek Békésen

2022.01.20. 11:55

Alapvetően változott meg a tartalomfogyasztás Békés megyében is

Deák Dániel politológus, elemző és Bohár Dániel riporter, szerkesztő-műsorvezető voltak a békési Bona Fide Estek néven életre hívott polgári kerekasztal-beszélgetések első vendégei szerdán délután. A Kecskeméti Gábor Kulturális Központban megtartott programon számos közéleti témáról esett szó, így a közösségi médiumok szerepéről is.

Papp Gábor

Bohár Dániel és Deák Dániel /Fotó: Bencsik Ádám/

A Bona Fide jelentése, jóhiszeműen, tisztességesen, tisztességgel – vezette fel programot D. Nagy Bence, az est moderátora. Mint mondta, a rendezvénysorozat célja, hogy olyan közéleti szereplőket hívjanak meg a városba, akik nem feltétlenül politikusok, de aktív közéleti szereplők, sűrűn találkozni velük a tévé képernyőin, aktívan jelen vannak a közösségi médiában, és segíthetnek közelebb hozni az emberek foglalkoztató kérdéseket, témákat az érdeklődőkhöz.

A közösségi oldalon való jelenlét fontosságára vonatkozó kérdésre Bohár Dániel elmondta, 2013-2014 környékén szembesült először azzal, hogy ha valaki jó riportokat készít a televízióban, összeszedett gondolatai vannak a tévében, az már nem elegendő.

– Az emberek tartalomfogyasztási szokásai alapvetően megváltoztak, amire a pandémia is rátett egy lapáttal. Az információk nagy részét az internetről, azon belül is közösségi médiumokból gyűjtjük össze – tette hozzá. – Ezért számomra nem is volt kérdés, hogy aktívan jelen kell lenni a közösségi médiában, mert ott lehet direktben elérni azokat az embereket, akiket szeretnék megszólítani. Ezeknek a felületeknek nagy előnye, hogy lehetőséget adnak az interakcióra. Szeretem a még építő jellegű kommenteket, üzeneteket is olvasni. Összességében ha valaki a médiában szerepel elemzőként, riporterként bárhogy, az önmagában kevés, a közösségi médiumokban még inkább aktívnak kell lenni.

Fotó: Bencsik Ádám

Deák Dániel kiemelte, vannak olyan új generációs fiatalok, akik soha nem néznek tévét. A tizen-, huszonéves nemzedék már nem is igen fizet elő a tévészolgáltatásokra, hanem kizárólag az interneten keresztül tájékozódik.

A beszélgetés során szó esett a Megafonról is, amely – ahogy Deák Dániel elmondta –, egy olyan szervezet, amely nyíltan vállalja, hogy nemzeti, jobboldali elköteleződésű, és a célul is tűzte ki, hogy felerősítse a közösségi médiában ezeket a hangokat. Hozzátették, bár előzetesen akadtak, akik leírták a kezdeményezést, mára bebizonyosodott, hogy az sikeres.

– A siker titka, hogy nyílt sisakos küzdelmet vállalunk, elmondjuk, hogy mit gondolunk, mit képviselünk, mi a célunk – fogalmazott Deák Dániel, aki kitért arra, hogy sokszor találkozik vitaműsorokban olyan elemzőkkel, akik függetlennek nevezik magukat, bár elkötelezettek egy párt mellett. Szerinte ez zsákutca, az emberek jobban díjazzák, ha valaki nem köntörfalaz, és elmondja, mit gondol, a mismásolás nem nyerő dolog.

Szólt arról is, hogy miért vágtak bele a Megafonba. Mint kiemelte, tapasztalatai és a visszajelzések azt mutatták, hogy a közösségi média korábban egyoldalú volt, és ha jobboldali emberek elmondták a véleményüket ezeken a platformokon, azonnal rengeteg, akár ezres nagyságrendű negatív kommentet kaptak, mert mertek állás foglalni. Ennek eredményeként látszólag a baloldali, liberális tartalmak voltak túlsúlyban, s azért is vágtak bele a kezdeményezésbe, hogy bátorítsák azokat a jobboldaliakat, akik korábban nem merték kifejteni véleményüket. Hangsúlyozta, mára sikerült jelentős előrelépést elérniük ezen a téren, és megfordultak az arányok.

Fontosak, lényegesek a viták

Deák Dániel és Bohár Dániel arról is szólt, hogy napjainkban több mint hétmillióan vannak jelen Magyarországon is Facebookon. Kérdésre válaszként Bohár Dániel elmondta, bár a fiatalok kevésbé aktívak ezen a közösségi oldalon, az információkat onnan gyűjtik be, felmennek megnézni a híreket. – Ezek miatt is fontos a jelenlét a Facebookon, a politika jelentős része ott zajlik – fogalmazott.

Kitértek arra is, hogy a fiatalok körében népszerű TikTokon a jobboldal ugyancsak aktívan jelen van.

Kérdésre válaszolva Deák Dániel hangsúlyozta, személy szerint élvezi a vitákat, különösen, mert néhány évtizede, amikor csak egy-egy jelölt volt, erről szó sem lehetett, és mindenkinek ugyanazt kellett gondolnia. Elmondta, indulatok vannak, de azokat nem látja olyan brutálisnak, hogy azok szétszakítanák az országot, mint például az Egyesült Államokban, ahol nagyon komolyan elfajultak az ellentétek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában