Galériával

2022.01.28. 17:14

A tavalyi év sportolóit és edzőiket köszöntötték Gyulán, a Vigadóban

A 2021-as év sportolóit és edzőiket köszöntötték pénteken délután a gyulai Vigadóban. A városi sportolók tavaly is számos megmérettetésen nyújtottak kiemelkedő teljesítményt, öregbítették Gyula hírnevét.

Fotó: Bencsik Ádám

2022 januárjára szinte minden köszöntő beszéd kötelező elemévé vált, hogy elmondjuk, mi az, amit nem tehetünk meg a két éve húzódó, újabb és újabb hullámokban fellángoló koronavírus-járvány miatt – fogalmazott köszöntő beszéde elején dr. Görgényi Ernő polgármester. 

Mint mondta, sajnos a pénteki beszédet sem kezdhette másként, hiszen a Covid–19-pandémia az oka annak, hogy tavaly januárban sem tarthattak sportbált, és nem ünnepelhettek együtt a szokásos, kötetlen hangulatban. 

Ahogyan a 2020. év sportolóit is csak tavaly novemberben köszönthették a koronavírus miatt. Hozzátette, bár vannak javulására utaló jelek, és egyre többször elhangzik az, hogy az omikron variáns lefutása, ha nem is pontot, de remélhetőleg legalább egy pontosvesszőt tesz a járvány végére, a helyzet még mindig nem teszi lehetővé, hogy megrendezzék város egyik legnépszerűbb és talán leghangulatosabb társasági eseményét, a sportbált. Azonban a sport szaktanácsadó testület döntése alapján odaítélt díjakat most „időben”, a szokásos januári időpontban átadhatták a pénteki esemény keretében.

„Utolsó pillanatig erősebbnek lenni, mint a helyzet, amelyet külső erők teremtenek meg körülöttünk. Lélekben nem adni fel semmit, nem engedni; ez a titok.” – idézte köszöntőjében Márai Sándor gondolatait a polgármester. 

Kiemelte, ha vissza akarjuk kapni megszokott életünket, egyszerűen ki kell tartanunk a járvány lecsengéséig, mást nem tehetünk. Kifejtette, ez egy rendkívül megterhelő dolog valamennyiünk számára, már csak a helyzet bizonytalansága miatt is, de meg kell erősítsük a lelkünket.

– Ehhez pedig van egy rendkívül hatékony eszközünk, amely bevált: a sport – hangsúlyozta. – A rendszeres testedzés képes arra, hogy felszabadítsa lelkünket a nyomás alól, képes arra, hogy a lehető legpozitívabb módon segítsen. Aki ezt az utat választotta a járvány időszakában, nem csak a saját érdekében döntött helyesen, de példát, jó példát is mutatott, amiért mindannyian hálásak lehetünk. Mi pedig igyekszünk a lehető legjobb feltételeket biztosítani ahhoz, hogy a lehető legtöbbeknek legyen lehetősége arra, hogy már fiatalon elköteleződjenek a testmozgás és az egészséges életmód mellett.

Kitért arra, hogy a képviselő-testület még 2013-ban fogadta el a város ma is hatályos sportkoncepcióját, melynek legfontosabb célkitűzései legnagyobbrészt a gyermekekre és a fiatalokra irányulnak. 

Mint mondta, elsődleges feladatuknak tekintik, hogy minél többek életének szerves részévé váljon, ha nem is a mindennapi, de a rendszeres sporttevékenység. 

– Célunk, hogy minél több gyermeknek, fiatalnak, diáknak segítsünk abban, hogy megismerhesse azt az örömet, amit csak a sport adhat, s ezáltal belekóstolhasson a sikerbe, és ha tehetségesnek bizonyul, el tudjon indulni a pályán, hogy ezt a tehetséget kibontakoztassa – nyomatékosította. – Az persze a jövő titka, hogy pontosan kiből lesz kiemelkedő sportoló, bajnok. Tehetségből szerencsére bőven akad a városban, ahogy ez a díjazottak listáján is látszik, de talán nem is ez a fontos. A lényeg, hogy mindent megtegyünk azért, hogy lehetőséget adjunk a fiataloknak, és megfelelő egészségtudatos szemléletet alakítsunk ki bennük.

Hangsúlyozta, a kitüntetettek is megmutatják, hogy iskola vagy munka mellett, akár szülőként, ezernyi gond és teendő közepette is lehet és érdemes is magas szinten sportolni, vagy segíteni ebben a gyermekeknek, példát mutatva ezzel mindannyiunknak.

A programon fellépett az Energy Dance Cool Hip-Hop Táncszínház. Az elismeréseket dr. Görgényi Ernő és Kiss Tamásné tanácsnok adta át.  A sportolók edzői az év edzője díjat vehették át.

Díjazottak

A város sportjáért elismerést Máthé István vehette át.

Az év felnőtt női sportolója

Lovas Laura (Gyulai Amazonok) 

Edzője: Molnár Zoltánné

Csapó-Kovács Hajnalka (Gyulasport Kézilabda)

Edző: Zöldi-Tóth Katalin

Veres Laura (Gyulai Várfürdő)

Edző: Tóth András

Mácsok Fruzsina (Gyulai Várfürdő)

Edzők: Tóth András, Juhász Jácint

Az év felnőtt férfi sportolója

Kincses Bence (Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub)

Edző: Kovács Zoltán

Az év felnőtt csapata

Tenisz Szabadidő Sport Klub OB II-es férfi felnőtt csapata (Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub)

Edző: Kovács Zoltán

Gyulai SE Dig-Build tekecsapata

Az év ifjúsági női sportolója

Cseresznyés Petra (Gyulai Várfürdő)

Edző: Tóth András, Juhász Jácint

Hős Kata (Gyulasport Kézilabda)

Edző: Zöldi-Tóth Katalin

Kovács Hédi (Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub)

Edző: Petrovits Péter

Az év ifjúsági férfi sportolója

Mátyás Hunor (Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub)

Edző: Petrovits Péter

Havas Balázs (Gyulai Várfürdő)

Edző: Tóth András, Juhász Jácint

Nacsa Domán (Triton Sport Egyesület) 

Edző: Nacsa Rita, Lázár Olga, dr. Török Enikő

Az év ifjúsági csapata

Székács Kristóf, Székács Márk – F18 csapat (Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub

Edző: Kovács Zoltán

Tóth Bernadett, Szamos Panna, Petri Borbála, Cseresznyés Petra – női úszó váltócsapat (Gyulai Várfürdő)

Edző: Tóth András, Juhász Jácint

Serdülő női csapat (Gyulasport Kézilabda)

Edző: Viczián Paula

A jövő tehetsége

Peres István, Coco kutyájával (Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub)

Edző: Szabó Márton

Zvolenszki Gergő (GYSE Kézilabda)

Edző: Kiri Csaba

Bukor Zoé (Gyulai Amazonok)

Edző: Molnár Ágnes, Szerb Katalin

Máté Nóra (Gyulai Amazonok)

Edző: Molnár Ágnes, Szerb Katalin

Pribék Andrea (Gyulai Amazonok)

Edző: Molnár Ágnes, Szerb Katalin

Horváth Réka (Gyulasport Kézilabda)

Edző: Zöldi-Tóth Katalin, Viczián Paula

Tapasztó Boglárka (Gyulasport Kézilabda)

Edző: Viczán Paula

Podmaniczki Vító (Kerecsényi László Íjász Egyesület)

Edző: Lovász Tamás

Gerdán Bálint (Kerecsényi László Íjász Egyesület)

Edző: Lovász Tamás

Patkás Zsolt (Gyulasport Kosárlabda)

Edző: Hajdu János Zoltán, Házi Márk

Fórián Bence (Gyulasport Kosárlabda)

Edző: Hajdu János Zoltán, Házi Márk

Guti Réka (Dobos István Modellező Klub)

Edző: Mult József

Veres Luca (Dobos István Modellező Klub)

Edző: Mult József

Petri Borbála (Gyulai Várfürdő)

Edző: Fekete Tamás

Matei Bryana Anastasia (Gyulai Várfürdő)

Edző: Fekete Tamás 

Kiss Kevin (Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub)

Edző: Petrovits Péter

Csernus Tímea Csenge (Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub) 

Edző: Petrovits Péter

Metcalfe Rebecca Erzsébet (Triton Sport Egyesület)

Edző: Metcalfe Bodnár Tímea

Bardócz Aba (Gyulasport Labdarúgás U9)

Edző: Nagy Gergely

Trippon Dávid (Gyulasport Labdarúgás)

Edző: Kajári János

Antal Máté (Gyulasport Nonprofit Kft. atlétika-szakosztály)

Edző: Mócz Dániel, Gulyás Andrea Réka

Nagy Melinda (Gyulasport Nonprofit Kft. atlétika-szakosztály)

Edző: Mócz Dániel, Gulyás Andrea Réka

Molnár Zsófia (Gyulasport Nonprofit Kft. atlétika-szakosztály)

Edző: Mócz Dániel, Gulyás Andrea Réka

Az év szenior sportolója

Borombós Attila – vívás (GYSE)

Dr. Legeza László – úszás (Mozdulj Meg Sport Klub)

Murnyák Zsuzsanna – úszás (Mozdulj Meg Sport Klub)

Purecse Tamás – aikido (Mozdulj Meg Sport Klub)

edzője: Uhrin Béla

Pluhár János – erőemelés, fekvenyomás

Az év speciális sportolója

Ale Patrícia, Nella (Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub)

Edző: Ale Tamás

Ceglédi Sándor, Gavris Emil, Irimiás Zsolt, Herczeg János, Nagy András, Nyikora Andrea, Pece Szabolcs, Szombati Zoltán – bowlingcsapat (Harruckern Sportegyesület) 

Edző: Gerendi Gábor, Nyikora Péter

Bíró Bernadett (Gyulai Várfürdő)

Edző: Jeszenszky Ákos

Az év szabadidő-sportolója

György Ildikó – fekvenyomás

Kiss András (Gyula Barbell Sport Club)

edzője: Faniszló Máté

Szabó Márton, Zippo (Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub)

Dugmondits Sándor (Kerecsényi László Íjász Egyesület)

edzője: Lovász Tamás

Nagy Csaba (Dobos István Modellező Klub)

edzője: Mult József 

Vidó Roland – sporthorgászat

Tanácsnoki különdíj

Szabó Ilona – atlétika

Püski Lajos – teke

Alpolgármesteri különdíj

Tóth András (Gyulai Várfürdő)

Vajda Attila (Gyulai Asztalitenisz Klub)

Ráfi Tünde (Gyulai Várfürdő)

Szilágyi Sándor-emlékdíj

Az év kézilabdázója emlékdíj

Riczu Antónia (Gyulasport Kézilabda)

Kiri Csaba (Gyulasport Kézilabda)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában