Cukrászbajnokság

2022.01.27. 11:28

A luxemburgi vébére készülnek a Békés megyei szakácsok

Két csapattal indul a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) Békés megyei régiója az idén novemberi, luxemburgi szakács- és cukrász-világbajnokságon.

Ny. L.

Ambrus György, a megyei culinary team menedzsere szerdán este Gyomaendrődön, a Tímár Panzióban megtartott taggyűlésen elmondta, ebben az évben november 26-30. között rendezik meg a gasztrovébét. Miként több olimpiáról így a világbajnokságokról is számos éremmel, köztük aranyakkal tértek haza a megyénkbeli versenyzők, ez a céljuk idén is.

– Ami eddig eldőlt, Szeidler Zsolt és Ambrus György Krisztián lesz a két csapat kapitánya – emelte ki a menedzser. – Trénerünk továbbra is Varga Károly többszörös olimpiai és világbajnok mesterszakács. A felkészülés során derül majd ki az összeállítás, egy-egy csapat négy szakácsból és egy cukrászból áll össze. Ami nem változik, továbbra is a megye, a térség értékeit, alapanyagait, gasztronómiáját kívánjuk népszerűsíteni szerte a világban.

Nem volt véletlen a helyszínt illetően a világbajnoksági indulás bejelentése sem. A culinary team keresztapja ugyanis Tímár János – aki a közelmúltban hunyt el –, és többek között a felkészülési konyha biztosításával is segítette a csapatot több világversenyen keresztül. Fia, Attila többszörös érmes versenyző, ő viszi tovább a felújított vendéglátóhelyet, melyet be is mutatott a szövetség tagjainak. Attila igent mondott arra a felkérésre is a rendezvényen, hogy szakmai tudása és németnyelv-ismerete alapján segítse a világbajnokságon a culinary team csapatait.

Bondár László, az MNGSZ megyei elnöke kiemelte, a csapatból többen a békéscsabai Keriben végeztek, ezért is különösen jól esett számukra, hogy az iskola tavaly őszi bálján már díszvendégekként térhettek vissza. 

A gyomaendrődi rendezvényen pedig egy új online-rendelési rendszert is bemutattak a tagoknak. Ez is segíti az ételek elvitelét és a házhoz szállítását, bár a legtöbben megteremtették ezt maguknak és a megrendelőknek. Bondár László hozzátette, a vendéglősök minden olyan kezdeményezést szívesen fogadnak, mely a továbbiakban is hozzájárul a működésükhöz a koronavírus-járvány időszakában.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában