Visszatekintő

2022.01.01. 11:50

2021 legemlékezetesebb történetei kollégáink szemével

Noha a koronavírus-járvány átírta az életünket, a 2021-es esztendő sem csak a pandémiáról szólt. Újságíróink összeszedték a számukra legérdekesebb, legmeghatározóbb, legkedvesebb történeteket a tavalyi évből.

Hírlap-összeállítás

/Fotó: beol.hu/

A templomok nem csak Istenről szólnak (Licska Balázs)

Szó szerint hálás témaként tekintek azokra, amelyek templomok felújításáról szólnak. Ugyanis ezek a sztorik nem csak azt ismertetik, hogy miként korszerűsítenek egy-egy istenházát, hogyan cserélik le a tetőt vagy az elaggott nyílászárókat. Hiszen a templomokon keresztül megismerhető egy-egy település története is, kirajzolódik egy kép arról, hogy egykor mit tartottak fontosnak az emberek. És az Istenházák minden bizonnyal az adott település legrégebbi épületei is, és az, hogy azok miként festenek, nemcsak a hívek, hanem mindenki számára lényegesek lehetnek. Az ég felé mutató tornyok láttán pedig hálát mondhat minden utazó azért, hogy célba ért.Tavaly írtam arról, hogy Sarkadon megújul a kilenc tornyával a világon egyedülálló belvárosi református templom, amit a pusztító tűzvész után az elsők között építettek. Cikkeztem arról, hogy Geszten rendbe teszik azt a református templomot, ahol ma is megtalálható az a pad, amelyen az országnak két miniszterelnököt is adó Tisza-család tagjai foglaltak helyet. Békéscsabán ott lehettem, amikor felszentelték a megújult, 276 éve épült Evangélikus Kistemplomot, amely testvérével együtt a város jelképe. Tótkomlóson pedig azért mondtak hálát az evangélikus egyházközség megalakulásának 275. évfordulóját ünneplő héten, hogy rendbe tették a kápolnát.

Varázslás horgolótűkkel (Csete Ilona)

Békés megyében, annak is a déli szegletében egy jó ötlet mellé álltak az ügyes kezű asszonyok, a Kovácsházi Kézműves Kör tagjai, a szimpatizánsok és mindazok, akik tudnak horgolni. Úgy értesültünk, amikor híre ment a városban, hogy az adventi időszakra horgolt karácsonyfát állítanak, olyan jelentkező is akadt, aki kérte, először tanítsák meg horgolni, majd ő is szeretne a sikerhez hozzájárulni. S hogy miként lehetséges 15X15 centis kis lapocskákból 5 méternél is magasabb, egyedi, kézműves, országos népszerűséget is szerző karácsonyfát varázsolni néhány hét alatt, arra remek példa a Mezőkovácsháza központjában magasodó horgolt csoda. A pandémia okozta közösségeken belüli eltávolodást „meggyógyította” ez az igazi közösségépítő kezdeményezés. Igazi városi megmozdulássá nőtte ki magát. A közösségépítés e rendhagyó módja összekovácsolta az ott élőket. Jó hír: a példás összefogásnak lesz folytatása.

/Archív fotó: Gigacz Balázs/

Halálos ágyáról is haza akart jönni (Nyemcsok László)

Kepenyes Pál Kossuth-díjas szobrász- és ötvösművészt ez év október 22-én helyezték végső nyugalomra a kondorosi temetőben. Számomra az volt a legmeghatóbb, amit felesége, Lumi mondott nekem a szobrászat Picassójának ravatalánál. A 94 éves művész élete utolsó perceiben azt suttogta feleségének mexikói, acapulcói házukban az ágyában fekve, hogy Magyarországra akar menni, mert az az ő hazája. Találkozni szeretne egykori, ’50-es évekbeli cellatársának, Bartha Sándornak a fiával, Lóránttal. Luminak azt mondta, csomagoljon, mert indulnak. Ezután örökre lehunyta szemét. Kepenyes Pált, mint kulákfit a budapesti Képzőművészeti Főiskoláról két év után eltávolították, majd fegyverrejtegetés és a népi demokratikus államrend erőszakos megdöntésére szőtt összeesküvésben való részvétel vádjával 1950-ben letartóztatták. A szobrászattal a börtönben sem hagyott fel. Kenyérből formázott kisplasztikákat, amiket, ha megéhezett, megevett. Ötvenhatban, a forradalom és szabadságharc leverése után menekülnie kellett hazájából. A világ egyik leghíresebb szobrásza lett, de a csúcson is magyarnak, kondorosinak vallotta magát. Minden az ellen szólt, hogy még egyszer betegye a lábát oda, ahol szinte csak rosszat tettek vele. Mégis azt akarta, hogy szülőföldjén pihenjen meg örökre.

Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke és Tuska Tibor evangélikus lelkész Kepenyes Pál kondorosi búcsúztatóján /Fotó: Bencsik Ádám/

Szerelmük mesébe illő (Vásári Erzsébet)

Az év legkedvesebb története számomra a szarvasi 102 esztendős Papp László és felesége, a 99. életévében járó Dankó Margit szerelme volt. A házaspár 60 év után talált újra egymásra ifjúkori plátói románcuk után. Éppen akkor sodorta ismét össze őket az élet, amikor már mindketten egyedül maradtak. Beteljesedett szerelmük immár 25 éve tart, egészen pontosan azóta, amióta László leszállt a Szarvasra érkező buszról, és megpillantották egymást Margittal. Itt is ragadt a Békés megyei településen, ahol a kötelezően kivárandó egy hónap után összeházasodtak. Azóta békében, harmóniában, és egészségben élik mindennapjaikat. Személyesen találkozni velük és meghallgatni történetüket megtiszteltetés volt, kisugárzó boldogságuk pedig hetekre feltöltötte az én lelkemet is. Beszélgetésünkkor elárulták, szerelmük beteljesedése számukra a hosszú élet titka.

Dankó Margit és Papp László szerelme hatvan év után bontakozhatott ki /Fotó: Imre György/

Tesznek a szebb jövőért (Vágvölgyi Nóra)

Számomra mindig felemelő érzés olyan emberekkel találkozni, akiket egy közös cél hajt előre. Az tavalyi évben lehetőséget kaptam arra, hogy én is rész vehessek a Hatvanezer Fa Egyesület csemetelocsoló akciójában. A nyári szárazság nem kímélte a város csemeteit sem, amit a több száz önkéntes időt, energiát nem sajnálva igyekezett életben tartani. Az utcák napról napra, estéről estére megteltek locsolókannákat cipelő természetvédőkkel. Óriási élmény volt látni mindezt, részt venni benne, cipelni a kannákat, öntözni a csemetéket, együtt nevetni a többiekkel, majd átvenni a csoporttagoknak járó kitűzőt. De talán a legmeghatóbb az volt, amikor Magdi néni mellé lettem beosztva. A nyolcvanéves nagymama, korát meghazudtoló módon ragadta meg a két 20 literes vödröt, és hiába kértük, egyiket sem engedte ki a kezéből.

– Engem ez éltet, hogy segíthetek, na és persze az unokáim – fűzte hozzá mosolyogva a nyugdíjas pedagógus, aki több mint egy hónapon át, legalább háromnaponta locsolta többedmagával a Gyulai út közelében ültetett nyolcvan facsemetét. – Ha azt akarjuk, hogy fák legyenek a kis csemetékből, valakinek öntöznie kell őket – mondta bölcsen Magdi néni, mialatt szorgosan hordtuk vele a vizet a közeli tóból. És valóban, nem elég remélni, vágyni, tenni kell azért, hogy környezetünk zöld maradjon.

Elszántságból sincs hiány Békésben (Papp Gábor)

Számomra a Békés megyei emberek tenni akarása, munkabírása és ötletgazdagsága jelentette a tavalyi év legfontosabb témáit. 2021-ben beszámolhattam arról, hogy évtizedek óta működik sikeres családi gazdálkodásban a békési keltetőüzem. Tóth Szabolcs és felesége, Tóthné Liszkai Anita mellett a 102 éves nagypapa, Hidvégi Mihály is napi rendszerességgel részt vett a munkában a riport készítésekor. Évente összesen mintegy 800-850 ezer naposcsibe kel ki a gazdaságukban, amelyek azután Kecskeméttől kezdve a Dunántúlon át Budapest környékéig az egész országba eljutnak. 

/Fotó: Imre György/

Egy másik nagyon kedves történet számomra, hogy egy korábbi szántóföldön hozta létre nyolchektáros dió-, illetve gyümölcsfákból álló különleges ökogazdaságát a Bényei házaspár évekkel ezelőtt Békés határában. A Diós-tanyán emellett a falusi turizmus számára szálláshelyeket is kialakítottak, ahová a csend, a nyugalom és a különleges környezet miatt hazánk számos tájáról és külföldről is sokan érkeznek pihenni.

Az év egyik legfontosabb jubileuma, hogy tíz éve nyitotta meg kapuit a vendégek előtt az ország első cigány étterme, a békési Kira Vendéglő. A tulajdonos-étteremvezető Ásós Géza és csapata azóta országos elismertségre tett szert, számos népszerű személyiségnek és személyiséggel főzhetett együtt. Ásós Géza a legfontosabbnak azonban azt tartja, hogy ugyanaz maradt, mint egy évtizeddel ezelőtt. A történet azért is emlékezetes, mert tíz éve az első nagyobb cikket én írhattam a vendéglőről.

A búcsú nemcsak a szurkolóknak fájó (Gajdács Pál)

Nemcsak a klub, a játékosok és a szurkolók, hanem a mérkőzésekről évek óta tudósító sportújságíró életében is nehéz pillanat, amikor végérvényessé válik, hogy a csapat búcsút int a legmagasabb osztálynak. Így történt ez tavaly tavasszal a már jelentős élvonalbeli múlttal rendelkező, egyéves másodosztályú szereplés után 2019-ben visszatérő Orosházi FKSE férfi kézilabda-csapatával is. Ilyenkor már sejthető, hogy sok megszokott és megkedvelt játékos távozik majd. Az orosháziak esetében már korábban nyilvánvalóvá vált a kiesés ténye, de megható volt a szurkolók hozzáállása, hiszen a Ferencváros elleni hazai zárómérkőzésen is kikapott a csapat, de a leghűségesebb drukkerek mégis kitartottak és értékelték a játékosok akarását. A sportolók pedig úgy küzdöttek a Fradi ellen, mintha a következő szezonban is az NB I.-re készülhetett volna az együttes, amely igyekezett pozitív emlékeket hagyni nemcsak bennük, hanem a mérkőzés tényeit rögzítő, a csapatért ugyanúgy szorító újságíróban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában