Kétezerhuszonkettő

2021.12.31. 14:56

Nem lesz hiány a hosszú hétvégékből jövőre sem

Ebben az évben összesen hat háromnapos, és egyetlen négynapos hosszú hétvégénk volt, 2022-ben pedig ez az arány 2:3 arányra módosul.

2022-ben összesen kettő háromnapos és három négynapos hosszú hétvégénk lesz /Fotó: shutterstock.com/

Fotó: Shutterstock

Az első hosszú hétvége a következő évben március 15-re esik majd, ezt követi majd az április 15-16-17 és 18. Júniusban a Pünkösdnek köszönhetően pihenhetjük ki ez előző hét fáradalmait három napon keresztül, október végén-november elején pedig ismét egy négynapos szünet következik. 

Az év utolsó hosszú hétvégéjét a karácsony másnapja zárja, ami hétfőre esik majd.

 

2022-ben öt pihenőnap esik hétvégére, január 1., május 1., augusztus 20., október 23 és karácsony első napja, december 25. A három négynapos hétvégéből kettő tavasszal lesz, egy az őszi időszakra esik, összesen pedig 5 hosszú hétvégével kell számolni. A karácsonyi időszakra most nem jut munkanap áthelyezés. Összesen öt hosszú hétvégével és három négynapos hétvégi pihenővel tervezhetünk az év folyamán.

A hétvégékre eső 5 pihenőnapot figyelembe véve az év első felében 5, míg a második félévben 3 extra pihenőnapunk lesz.

Munkaszüneti napra rendes munkaidő az alábbi meghatározott esetekben osztható be:

- a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál vagy munkakörben,

- az idényjellegű,

- a megszakítás nélküli,

- társadalmi közszükségletet kielégítő, vagy külföldre történő szolgáltatás nyújtásához - a szolgáltatás jellegéből eredően - e napon szükséges munkavégzés esetén,

- külföldön történő munkavégzés során.

Forrás: Shutterstock

Munkaszüneti nap esetén történő szabadságok kiadása

Fontos tudni, hogy a szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a szabadság kiadása során a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot. A munkavállalót munkaszüneti napon történő munkavégzés esetén száz százalék bérpótlék illeti meg és ugyancsak 100%-os mértékű bérpótlék jár a húsvét- vagy a pünkösdvasárnap, vagy a vasárnapra eső munkaszüneti napon történő munkavégzés esetén is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában