Mikuláscsomag

2021.12.03. 11:28

Már hét ország csatlakozott a battonyai fiatal akciójához

Advent környékén felerősödik bennünk a vágy, hogy segítsünk másokon. November végén, december elején egyre több jótékonysági felhívás jelenik meg az interneten, ezek szinte egytől egyig karácsonyi adakozásra, adománygyűjtésre hívják fel az emberek figyelmét. De karácsony előtt van még egy ünnep, amit mindenki vár: a Mikulás érkezése. A battonyai Ancsin Alex nem talált erre a napra jótékonysági felhívást, úgy döntött, indít egy akciót.

Csete Ilona

Alex látott egy híradást, abban emberek virágcsokrokat hagytak el. Egy másik riport pedig könyvek elvesztéséről szólt:

– Feltettem magamnak a kérdést: miért ne tehetnénk ugyanezt december 6-án játékkal, könyvvel vagy egy mikuláscsomaggal? Így született meg a Hagyj el egy mikuláscsomagot! kezdeményezés

– mesélte az ötletgazda.

Alex az első ilyen akciót 2018-ban hirdette meg. Az első évben 600 csomagot hagytak el az akcióban részt vevők. Ekkor még álnéven szervezte az eseményt, ismerősei, munkatársai, de még a családja sem tudta, hogy ő áll a program mögött. 2019-ben az esemény híre nagyon sok helyre eljutott.

Ancsin Alex ötletének nemzetközi visszhangja is van /Fotó: BMH/

– Nagy öröm volt számomra, hogy december 7-én arról számolhattam be, hogy több mint 6000 csomagot hagytak el az eseményhez csatlakozók. 2020-ban a koronavírus-járvány miatt sokat gondolkoztam, elindítsam-e ismét az akciót. De folyamatosan jöttek az üzenetek, nagyon várták a kezdeményezést. Ezért úgy döntöttem, meghirdetem. Az eredeti felhívást két kategóriával kiegészítettem, így tavaly háromféleképpen lehetett az eseményhez csatlakozni (forgalmas helyen elhagyott csomaggal, Köszönjük a munkátokat! csomagokkal, Kitartást a karanténban! – apró figyelmességgel) – sorolta Alex, aki ekkor készített először térképet.

Rögzítette azokat a településeket, ahonnan csatlakoztak az akcióhoz. A térképen több mint 300 település szerepelt.

Tavaly 4000 csomagot számolt össze, de ez a szám valójában több volt, mert az elhagyott csomagokról nem minden esetben érkezett visszajelzés.

Idén hároméves az akció. Az eseményre már majd ötezer visszacsatolás érkezett. Alex térképén már hét országból 450 település szerepel. Érkezett visszajelzés Romániából, Szerbiából, Ausztriából, Németországból, Szlovákiából, de még Angliából is.

– Úgy gondolom, rekordév lesz 2021. Van olyan település, ahol a helyi akció meghirdetése után többen pénzbeli adománnyal is támogatták az eseményt (Budakalász Blogol csapata több mint 500 csomagot hagy el december 6-án). Egyre több önkormányzat csatlakozik a kezdeményezéshez (Üllőn a művelődési ház, a könyvtár, a humán szolgáltatóközpont, a roma önkormányzat is) – mesélte sikerélményeit a fiatalember.

Kiderült, idén ötletes megoldásokat találtak ki a csomagok tartalmára vonatkozóan: van, ahol helyi termékek lesznek a pakkokban.

Hódmezővásárhelyen több csomag tartalmaz kedvezményes kuponokat, amit egy helyi étteremben használhatnak fel a megtalálók. Sokan készülnek saját készítésű meglepetéssel, horgolt angyalkákkal, süthető gyurmából készült ajándékokkal.

Boldog perceket okozhatunk

Az akció lényege: csaljunk mosolyt az emberek arcára de­cember 6-án. Hagyjunk el egy mikuláscsomagot, játékot, könyvet olyan forgalmas helyen, ahol biztos, hogy megtalálják. A fáradt kolléga asztalára vagy táskájába csempészett meglepetés boldog perceket okozhat. De a szomszédban élő idős házaspár ajtaja előtt hagyott csomag is visszahozza a boldog gyermekéveiket. A nehéz anyagi körülmények között élő gyermekes családok ablakába helyezett csomag esetleg olyanoknak okoz örömet, akik sose kaptak ajándékot.

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/negyezer-mikulascsomagot-hagytak-el-battonyan-3534979/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában