Hungarikum lett a magyar cifraszűr

Nagy István agrárminiszter, a bizottság elnöke kiemelte, a magyar cifraszűr olyan kabátféle, amely nemcsak az egyik legszebb magyar népi ruhadarab, de nemzeti szimbólum is. Ismertetése szerint a korábban szürke viselet a 19. században új életre kelt, díszessé vált, szó szerint kivirágzott. A cifraszűr lett a legények kötelező öltözetdarabja esküvőre, sőt egyes helyeken csak ebben járhattak lányos házakhoz udvarolni.

A legény a cifra köpenyt „véletlenül” ottfelejtette az udvarlása helyszínén, de akinek reggelre kiakasztották a szűrét a tornácra, annak más lányos ház után kellett néznie.

Szőke Péter kiemelte, a magyar cifraszűr semelyik más európai nép viseleti elemeivel össze nem téveszthető jellegzetességekkel bír, ezért is javasolta beemelni a Hungarikumok Gyűjteményébe. A magyar cifraszűrről Flórián Mária etnográfus és muzeológus így írt: „A szűrhímzést belterjesnek mondható alakulása tette magyarossá, magyarrá.

Maguk, a hasonlóan szabott szűrköpönyegek a szomszédos népeknél, a morva, a lengyel, rutén, román, szerb, horvát területeken sem ismeretlenek, a nálunk kiteljesedett szűrvirágozás azonban ismeretlen. Egységesnek mondható szabásával, egy évszázad alatt kialakult sajátos díszítményeivel így a szűr – ha nem is ősi – de valóban magyar ruhafélének mondható.”

– Szűr szavunk a középkorban feltehetően azt a szürke (gyapjú) posztót jelölte, amelyből a köznép, illetve egyes szerzetesek ruhája készült – ecsetelte Szőke Péter. – Varrtak belőle tarisznyát, zsákot és köpönyeget is. Szűr szavunkat először 1395-ben említik, és ugyancsak akkor alakult az első szűrcsapó céh Debrecenben. Innentől kezdve a szürke szűrposztó és a belőle készült, szűr nevű ruha parasztok, cseléd- és szolgafélék, pásztorok öltözetének számított.

Az alföldi cifraszűr virágkorában kifejezetten tarka, színpompás, zöld, kék, piros, rózsaszín, fekete, lila hímzésű ruhadarab volt.

A Körös-Maros mellékén szűrszabóműhelyek működtek Szarvason, Orosházán, Békéscsabán, de a Bihar vármegyéhez tartozó Sarkadon is.

A szűrposztót szűrtakácsok, a csapók készítették – mondta a hungarikumgazda. – Gubacsapókkal dolgozták fel a nagy kiterjedésű magyar juhtenyésztés csaknem teljes gyapjúhozamát. A posztóból a viseletet a szűrszabó készítette el. A 19. század vége felé iparosodás kezdődött és kivándorlás. A parasztok körében az olcsóbb gyári, polgári viselet terjedt, kezdetét vette a „kivetkőzés” folyamata. A cifraszűr legtovább a pásztoroknál, juhászoknál, kanászoknál, csikósoknál maradt meg.

Mindezek ellenére a szűrszabó mesterség a mai napig él. Mindig voltak olyanok, akik át tudták adni tudásukat, másrészt a néprajzkutatók már a 19. század második felétől kezdve gazdag anyagot kutattak fel, rögzítettek, tettek elérhetővé, a szűrszabó mesterségről, a szűrdíszítés mikéntjéről és a szűrdíszítő motívumokról.

Teleki gróf Victor Hugonak ajándékozta

Szőke Péter elmondta, báró Podmaniczky Frigyes, országgyűlési képviselőnek, színigazgatónak, újságírónak, Budapest első átfogó rendezési tervét megvalósító szakpolitikusnak is volt cifraszűre, ahogyan rendelkezett ilyennel gróf Teleki Sándor honvédezredes is. Teleki az 1848-49-es szabadságharc után magával vitte ezt az emigrációba is, saját szavaival „hungaricum unicum”-nak hívta. Sok csodálója akadt, végül cifraszűrét Victor Hugo francia írónak ajándékozta.