Meseház

2021.12.15. 07:02

Fényárban pompázik a csorvási Kabai Sándor otthona

Advent első vasárnapja óta megnövekedett a forgalom a csorvási Munkácsy utcában, már a sarokról látszanak a fények Kabai Sándor portáján, aki – ahogy húsz éve mindig – ezúttal is gyönyörűen feldíszítette a házát és az udvarát.

G. P.

Kabai Sándor portája Csorvás éke /Fotó: Imre György/

Fotós: Imre Gyorgy

– Október 27-én raktam fel az első füzéreket, helyeztem ki a Mikulás-, pingvin- és hóemberfigurákat, és pontosan egy hónappal később, advent kezdetére készültem el a munkával. Napi hat-nyolc órát dolgoztam, hogy így nézzen ki – mutatott a meseházra Kabai Sándor, aki minden egyes nap leellenőrzi, mindenhol működik-e a világítás. A vasárnapi esős, szeles idő okozott egy kis problémát, de mára visszaállítottam mindent az eredeti állapotába. Ma már vidékről is nagyon sokan jönnek megcsodálni a házát. – Egy alkalommal egyszerre hatvan embert számoltam össze a ház előtt. Jó érzés, amikor hallom a kicsik örvendezését, látom a csodálkozást, ezért vállalom hetvenévesen is, hogy újra és újra ünnepi díszbe öltöztetem a házat – tette hozzá Kabai Sándor.

Kabai Sándor nem csak ebben az évben örvendeztette meg díszeivel a járókelőket, a meseház történetéről tavaly számoltunk be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában