Békés megye / Frissítve

2021.12.27. 11:27

Csúszós úton még óvatosabban vezessünk!

Az elmúlt napokban szembesültek Békés megyében az autósok azzal, milyen, amikor ónos eső miatt részben vagy teljesen lefagyott úttesten lehet autózni. Ilyenkor az a legjobb, ha nem ülünk kocsiba, de ha mégis muszáj megtennünk, akkor készüljünk fel a megváltozott útviszonyokra, hiszen a tél java még előttünk áll.

Busi Ottó

Fotó: Shutterstock

A rendőrség a nagyobb követési távolság tartására és az óvatos, az útviszonyoknak megfelelő sebességre hívta fel a figyelmet az elmúlt napokban. Ilyenkor nagyobb az esélye a balesetnek, mint megírtuk, vasárnap reggel például egy személygépkocsi ütközött hátulról egy mentőautónak Kondoros közelében az M44-es autóúton; ketten megsérültek.

Akinek azonban mindenképp útra kell kelnie mostoha időjárási körülmények között is, azoktól a Közút azt kéri, hogy az indulás előtt tájékozódjanak.

– Akár a havazásban, akár az ónos esővel területeken indulnának útnak a közlekedők, utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról és forgalmi helyzetről. Az alapján tervezzék meg utazásukat és a szükséges információk birtokában keljenek útra. Az aktuális útinformációkról a legkönnyebben az utinform.hu oldalon keresztül szerezhetnek tudomást a közlekedők – tették közzé.

Lefagyásveszély esetén a kanyarokban a megszokottnál kisebb tempóval érdemes behajtani /Fotó: Bencsik Ádám/

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság tájékoztatója úgy fogalmaz: autózni csúszós úton is lehet, csak kellő odafigyeléssel, jó gumikkal és a helyzethez illő vezetéstechnikával. – A teljesen lejegesedett út már más kategória, ónos eső közben-, után érdemes kivárni a síkosságmentesítést – hívták fel a figyelmet. Mint írták, a megcsúszás veszélye manőverfüggő is: kanyarban, sávváltáskor, előzéskor nagyobb rá az esély, tehát minden olyan helyzetben amikor az autóra oldalirányú erők is hatnak. Egyenes vonalú haladáskor a hirtelen gyorsítás-, vagy erős fékezés is okozhat tapadásvesztést. Emiatt lefagyásveszély esetén a kanyarokba a megszokottnál kisebb tempóval érdemes behajtani, kerülni kell az előzést (főképp nyomvályús vagy bordázott burkolatú utakon). Nagyon fontos, hogy ami egyenesen haladva nem csúszik, az kanyarba érve csúszhat.

Morenth Péter, a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke is hasznos tanácsokkal szolgált, melyeket a szövetség honlapján tett közzé a napokban. Mint írta, érdemes gyakorolni a havas úton történő közlekedést.

– Sokan meglepődnek, hogy az autó nem úgy reagál, ahogy „logikus” lenne: például, ha megcsúsztunk, nem a csúszás irányával ellenkező irányba, hanem azzal azonos irányba kell kormányozni az autót a megpördülés elkerülésére. De szinte mindegy, mennyire óvatosan vezetünk, és hogy betartjuk-e a szakemberek tanácsait, ha elhasznált, kopott vagy az évszaknak nem megfelelő gumiabroncsok miatt az autó nem engedelmeskedik – emelte ki az elnök.

Kerülni kell a hirtelen kormányzást

A jegesedést az útburkolaton gyakorta nehéz észrevenni. Emiatt jobban kell figyelni: más az útfelület felszíne, sötét, de máshogy veri vissza a fényt, mint az egyszerűen csak nedves út. Érdemes figyelni az út környezetét, a növényzeten lévő lefagyásokat, zúzmara, hó, jég – ez utóbbi jelenléténél érdemes gyanakodni. Lefagyott útfelületre hajtva kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat, az erős fékezést vagy gyorsítást. A rossz minőségű, kátyús, nyomvályús utakon eleve lassabban szabad lefagyás gyanú esetén haladni – jobban tapadó aszfalton csak kellemetlenül ráz, vagy dobál az úthiba, jegesedett úton viszont a kocsit megdobva elvesztheti a jármű a stabilitását. – A stabilitásvesztés akkor alakul ki, amikor a négy kerék eltérő módon tapad, vagy valamelyik keréknél kialakul a tapadásvesztés. Ez függ az útfelület homogenitásától (foltosan jeges, úthibás, szennyezett) és persze az autó gumiabroncsaitól is – ilyenkor megbosszulja magát, ha az abroncsok elhanyagoltak – írja az ORFK-OBB.

Frissítve:

Békéscsabán, a legforgalmasabb szakaszok síkosságmentesítésén vasárnapról hétfőre virradó éjjeltől kezdve folyamatosan dolgoztak a Tappe Kft. szakemberei, mégpedig hat kistraktorral és öt sószóró nagygéppel. A cégnél elmondták, hogy leginkább a hidak és az aluljárók voltak csúszósak a tapasztalatok szerint, ezért azokra – ahogy vasárnap, úgy hétfőn is – kiemelt figyelmet fordítottak.

/Fotó: Bencsik Ádám/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában