Békés Megyei Könyvtár

2021.12.16. 18:23

Az emberi nagyságra, a szakmai kiválóságra is emlékeztetnek a csabai emléktáblák

A Békés Megyei Könyvtár és a város német nemzetiségi önkormányzata emléktábla-avató ünnepséget tartott Urszinyiné Molnár Júlia és Wagner József tiszteletére a Békés Megyei Könyvtár régi épülete (Urszinyi-ház) előtt csütörtök délután.

V. N.

Bíró József, a nemzetiségi önkormányzat elnöke és dr. Bacsa Vendel jegyző /Fotó: Imre György/

A táblaavatáson köszöntőt mondott dr. Bacsa Vendel, a város jegyzője, aki azt kívánta, emlékeztessenek ezek a táblák minden békéscsabait Urszinyiné Molnár Júliára és Wagner Józsefre, rajtuk keresztül pedig az emberi nagyságra, a jó szívre, a szakmai kiválóságra és az idők próbáját kiálló produktumokra. Az emléktáblák leleplezését követően Ugrai Gábor történelemtanár, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke elevenítette fel az Urszinyi-féle árvaház történetét. Wagner József építész munkásságát és érdemeit pedig Kis Béla Podmaniczky-díjas építész, műemlékvédelmi szakmérnök foglalta össze. Majd Dénes Attila, a Csabai házak blog szerkesztője online formában mutatta be Wagner József nevezetes épületeit és az Urszinyi-féle villát. Végül a megyei könyvtár kollégái ismertették a bibliotéka helyismereti szolgáltatását, a BékésWiki online enciklopédiát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában